Megbuktatta az oktatási tárcát a PDSZ
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mendrey László elnökségi tag elmondta: emellett eltűnt a 13. havi bér is, s ez a béremelés elmaradásával a pedagógusok többségénél további legalább 4 százalékos keresetcsökkenést eredményez. A közoktatásban dolgozók reálbére így visszasüllyed a 2002-es szintre - jegyezte meg. Kifogásolta, hogy az Új Tudás programban beharangozott osztályfőnöki pótlék csekély emelése miatt, annak átlagos mértéke még az OKM számításai szerint sem éri el a bruttó nyolcezer forintot. Idén sem nőtt a szakkönyvvásárlási támogatás, s a továbbképzési támogatás összege sem elégséges mértékű - sorolta.
Kerpen Gábor szerint szintén elégtelen, felzárkóztatásra szorul a minisztérium az integrált oktatás gyakorlati megvalósításában, az érdekeltek véleményének figyelembevételében nyújtott teljesítménye. Az Új Tudás programban megjelent az integrált oktatásban dolgozók egy csoportjának anyagi támogatása, de a plusz díjazásban a pedagógusok hét százaléka sem részesülhetett, holott legalább 80 százalékuk tanít hátrányos helyzetű gyermekeket - mondta.
A PDSZ elnöke bírálta a tárca vezetőjét azért is, mert hallgat a Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott, éles vitákat kiváltó közoktatási törvénymódosításról. Az MTI kérdésére azt mondta, hogy levélben fordultak a társszakszervezetekhez az együttes fellépés érdekében. Az érintettek várhatóan a jövő hét első felében tárgyalóasztalhoz ülnek. A PDSZ e héten egyeztet arról, hogy milyen eszközzel lépnek fel, ha a parlament mégis elfogadja a 6+6-os iskolaszerkezetet preferáló és a hétvégi házi feladat tilalmáról is rendelkező jogszabályt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja