Megbecsüli dolgozóit az Ericsson
Kollektív szerződést írt alá az Ericsson Magyarország és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete csütörtökön. A megállapodás a szakszervezet és a vállalat több éves együttműködésének eredménye, és emellett az Ericsson emberközpontú vállalatpolitikáját írásban is rögzíti - tájékoztatta a cég portálunkat.
A közlemény felsorolja a mostani szerződés előzményeit, így például azt, hogy a hazai Ericsson régóta aktív tagja az Ericsson Európai Szakszervezetének (EWC), így a kollégák által megválasztott Üzemi Tanács magyar képviselői részt vettek és egyeztettek a stratégiai döntésekről, azoknak szervezeti hatásairól az Európai Unió országaiban és Norvégiában.
2012-ben dolgozói kezdeményezés alapján létrejött a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének Ericsson Tagozata. Az azóta eltelt időben a vállalat aktívan működött együtt a szakszervezettel, akik részt vettek többek között az "okos" munkakörnyezet bevezetésében, különböző dolgozói és a dolgozók családjainak szóló programokat szerveztek. 2014 végén az ő bevonásukkal valósult meg a cafeteriarendszer jelentős és a munkatársak számára rendkívül előnyös átalakítása is - olvasható a sajtóanyagban.
- Örülök, hogy cégünk egy olyan nagy múltú szervezettel írhatja alá ezt a dokumentumot, mint a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete. Az Ericsson Magyarország kreatív, sokszínű emberek közössége, bennük rejlik a vállalat ereje már 24 éve. Úgy gondolom, hogy cégünk a ma aláírt megállapodással egy új fejlődési szintre ért és ez a szerződés üzleti startégiánkat is támogatja - mondta Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója az aláíráskor.
- Az Ericsson vezetésével eddig kialakult korrekt szakmai kapcsolatot tovább erősíti a Kollektív Szerződés megkötése. Az MTSZSZ tagjai, a műszaki értelmiség számára egzisztenciális biztonságuk megteremtését és megbecsülését erősíti, amely hosszú távon nem csak az Ericssonnak, de a magyar gazdaságnak is előnyére válik - mondta Buzásné Putz Erzsébet a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke.
- Az Ericsson Magyarország 1700 fős dolgozói létszámmal működik és ezzel a szektorunk egyik legnagyobb munkáltatója vagyunk. Hisszük, hogy vállalatunk csak elkötelezett és elégedett munkatársakkal lehet sikeres. Büszkék vagyunk arra, hogy a Mérnökszakszervezettel való együttműködésünk konstruktív és sikeres - tette hozzá Bohács Bernadette, az Ericsson Magyarország közép-európai HR ügyvezető igazgatója.
Az Ericsson munkatársai közül igen sokan már tíz- húsz vagy akár régebb óta is a vállalat alkalmazottai és rendkívül értékes munkatársak. A nagyszámú lojális kolléga elkötelezettségében nagy szerepet játszik az Ericsson jó munkáltatói márkája, erős pozíciója és a technológiai elsősége.
Az Ericsson legfontosabb értékének a munkatársait tartja, ennek jó bizonyítéka a 2009-ben és 2012-ben elnyert Aon Hewitt "Legjobb Munkahely" díjat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat 3 hete
- Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs program indul 2 hónapja
- A daganatos sejteket és a klímaváltozást kutatják a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei díjazottjai 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja