Megalakult a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület
Megalakult Magyarország első önszabályozó, munkáltatókat tömörítő, esélyegyenlőségért küzdő szakmai és érdekvédelmi szervezete a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma Egyesület. Az alapítók között több magyar és multinacionális társaság van, amelyek összefogásukkal példát kívánnak mutatni.
Az Egyesület - az alapító okiratban foglaltak szerint - küzd mindennemű közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés, továbbá a zaklatás, a jogellenes elkülönítés és a megtorlás alkalmazása ellen.
A Salva Vita Alapítvány tapasztalatai szerint a cégeknek elsősorban információkra és megfelelő szolgáltatásokra van szükségük ahhoz, hogy a foglalkoztatásban a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetést visszaszorítsák.
"A Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumának célja, hogy felhívja a munkáltatók figyelmét a hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatására, társadalmi szemléletformáló tevékenységet végezzen, és szakmai támogatást nyújtson az esélyegyenlőség megvalósításához" - nyilatkozta Kiss Erika, az egyesület elnöke.
A tervek szerint jogsegély szolgálatot, illetve kedvezményes szolgáltatásokat nyújtanak tagjaik számára. Rendezvényeik lehetőséget teremtenek a legjobb hazai és nemzetközi antidiszkriminációs gyakorlatok megismerésére, és előmozdítják a résztvevők közötti tapasztalatcserét. Mint Magyarország legnagyobb munkaadói, az alapítók közösen kívánnak fellépni a nemzetközi esélyegyenlőségi alapelvek magyarországi meghonosítása érdekében.
Az egyesülethez mindazon munkáltatók csatlakozhatnak, akik azonosulnak ezekkel a célokkal, és tenni kívánnak az esélyegyenlőség előmozdításáért.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Egyszerűsödött a megváltozott munkaképességű dolgozók ellátásainak igénylése 4 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 6 hónapja
- Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre 6 hónapja