Meg kell állítani a kivándorlást
Az MSZP szerint nemzeti válságtervre van szükség a Magyarországról tapasztalható kivándorlás miatt.
Most már nem százezrekről van szó, hanem egy, a napokban napvilágot látott kutatás szerint1-1,5 millió azoknak a száma, akik döntően fiatalként másik országban kívánnak élni és dolgozni - mondta Molnár Zsolt, hozzátéve: alapvetően diplomás, frissen végzett fiatalokról van szó, akik családalapítás előtt állnak.
Kijelentette: ez a demográfiai, társadalombiztosítási és nyugdíjproblémákon túl azért is gond, mert egész szektorok, ágazatok maradnak munkaerő nélkül. Példaként említette az egészségügyet, a vendéglátást, azt építőipart. Szerinte a munkaerőhiány már a nemzetgazdaságot veszélyezteti.
Hozzátette: a kormány ezt álproblémának tartja, ami felháborító. Felszólítják a kormányt, hogy vegye komolyan ezt a kérdést, a helyzet cselekvési programot igényel - hangoztatta, és parlamenti vitát sürgetve az ügyről azt mondta: stratégiára van szükség, illetve olyan kutatásokra, amelyek a jelenséget feltárják.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja