Még egy hétig lehet nevezni a Zöld Iroda címre
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a fővédnöke a KÖVET Egyesület idei Zöld Iroda versenyének, amelyre 2009. január 23-ig lehet jelentkezni. A versenyre olyan vállalatok, hivatalok, intézmények nevezhetnek, ahol irodai munka folyik. Az irodáknak két hónap áll a rendelkezésükre, hogy a lehető legtöbbet kihozva irodai működésükből Zöld Irodává váljanak.
Négy kategória
Elektronikus hírlevél is támogatja majd a munkát, aminek a segítségével az irodák lépésről lépésre felülvizsgálhatják és javíthatják környezeti teljesítményüket. A verseny az állapotfelmérő kérdőívek ismételt kitöltésével és egy helyszíni bejárással zárul, amikor a KÖVET szakértői vizsgálják majd meg, hogy az adott versenyző milyen mértékben tudott megfelelni a Zöld Iroda kritériumoknak. A versenyzőknek egy meghatározott szempontrendszer alapján kell teljesíteniük a feladatokat, figyelniük kell arra, hogy milyen az iroda levegője, az irodai papír, az irodaszerek, az irodatechnikai berendezések, fontos az energia- és víztakarékosság, a környezet- és emberbarát takarítás, valamint a környezettudatos utazás is.
2009-ben a KÖVET négy kategóriában oszt ki díjakat; nagy vállalati iroda (több, mint 25 irodai alkalmazott esetén), kis vállalati iroda (kevesebb, mint 25 irodai alkalmazott esetén), nagy non profit iroda (több, mint 50 irodai alkalmazott esetén), kis non profit iroda (kevesebb, mint 50 irodai alkalmazott esetén) kategóriában. A verseny célja minél nagyobb mértékben megfelelni annak a Zöld Iroda szempontrendszernek, amely a Zöld Iroda kézikönyv mellékletében megtalálható. A győzteseknek a díjakat a 2009-es Zöld Iroda kiállításon Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adja át.
Az irodák működésének környezeti hatásai kevésbé nyilvánvalóak, mint az ipari és a mezőgazdasági termelésé, de mivel egyre több és magasabb irodaépület épül, illetve az irodai alkalmazottak létszáma is nő, ezért elengedhetetlen foglalkozni az irodai tevékenység környezeti hatásaival is.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Toborzási előny, ha egy cég home office-t tud ajánlani 1 hónapja
- Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat? 1 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Magyar vezető a szlovákiai Telekom élén 3 hónapja
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 3 hónapja
- "A top 3-ba akarunk kerülni": új vezetők, ambiciózus tervek az IDBC-nél 3 hónapja
- Elindult a vállalati e-autó támogatási program 4 hónapja
- Tanári ösztöndíjprogramot hirdet a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 4 hónapja
- A Lidl és a Graphisoft kapta a Deloitte Zöld Béka díját 4 hónapja
- EP: a zöld átállás során tekintettel kell lenni a nemek közötti egyenlőségre 4 hónapja