Már tízezren dolgoznak a főleg megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél
A Kézmű-Erfo-Főkefe az ország minden pontján alkalmaz megváltozott munkaképességűeket.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a tízezredik alkalmazott felvétele nem csupán az érintettnek fontos esemény, hanem az egész nemzetnek. Az elmúlt időszakban minden kormányzati döntést két szempont befolyásolt: a munkahely és az élet védelme. Az állások számát nem csupán megőrizni tudják, hanem bővíteni is - mondta.
A Kézmű-Erfo-Főkefe tevékenysége ugyanakkor az élet védelmét is szolgálja. A cégcsoport tavasszal maszkokat gyártott, most koronavírusteszteket csomagol - közölte Fülöp Attila. Mindez jól illeszkedik a kormány stratégiájába, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek nem segélyt akarnak adni, hanem esélyt. Az álláslehetőség az, ami önbecsülést és megélhetést biztosít - hangoztatta az államtitkár.
Az eseményen részt vett a tízezredik dolgozó is, akit megajándékoztak.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 414 300 forint volt. Teljes cikk
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az... Teljes cikk
Egy átlagos munkanapon, munkaidőnk mindösszesen 5 százalékát - 24 percet fordítunk kommunikációra, azaz valós, emberi kapcsolatra épülő... Teljes cikk
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Egyszerűsödött a megváltozott munkaképességű dolgozók ellátásainak igénylése 4 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 6 hónapja
- Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre 6 hónapja
- Majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből tartja el magát 6 hónapja
- Hogyan lehet esélyt adó munkáltatóvá válni? - Idén utoljára euChance Klub 6 hónapja
- Emberi erőforrás tervezés 2024-re, avagy "hass, alkoss, gyarapíts" 6 hónapja
- Hogyan érhetem el, hogy kapjak végkielégítést? 7 hónapja