Már elérhető a 2023-as bérkalkulátor a várható minimálbérrel
Elkészítettük a 2023-as évi bérkalkulátorunkat, amellyel bárki kiszámolhatja, hogy bruttó fizetése mennyi lesz nettóban. Kiszámoltuk azt is, hogy mennyi lesz a jövő évre kalkulált minimálbér és garantált bérminimum nettója.
A HR Portál elkészítette 2023-as bérkalkulátorát, amellyel gyorsan kiszámolható, hogy a bruttó bérből az adózás után mennyi marad meg nettóban. Megnéztük azt is, hogy mennyit tarthat meg az, aki minimálbért vagy garantált bérminimumot keres.
Elvi megállapodás született a december 13-i bértárgyalásokon: a minimálbér januártól 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal nő 2023-ban - értesült a Napi.hu. Ha a szociális partnerek aláírják az egyezséget, akkor a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.
Elvégeztük a számítást a minimálbér és a garantált bérminimum javaslattal.A bruttó 232 000 forintos minimálbér nettója 154 280 forint (kedvezmények nélkül). A 296 400 forintos garantált bérminimumé pedig 197 106 forint.
A minimálbér kevesebb mint 300 ezer, a garantált bérminimum csaknem 800 ezer embert érint.
Számolja ki ön is nettó bérét új, 2023-as bérkalkulátorunkkal!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Így fest az európai minimálbér térkép 3 hónapja
- Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány 4 hónapja
- További jelentős minimálbér-emelésre lehet számítani Magyarországon 4 hónapja
- DK: a minimálbér összegéig legyenek adómentesek a fizetések 4 hónapja
- Ennyivel emelkedik szomszédunkban a minimálbér 4 hónapja
- A minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon 5 hónapja
- Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP 5 hónapja
- Érkeznek az első emelt fizetések - hol tartanak a legkisebb magyar bérek uniós viszonylatban? 5 hónapja
- MSZP: növelni kell az "alapjövedelem-szintű" támogatásokat 5 hónapja