Mammográfiás szűrés munkaidőben
A Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál és annak Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél dolgozó 23 nőnek végeznek el ma munkaidőben emlőszűrést, írja a délmagyar.
A szűrésen azok vehetnek ma részt, akiknek korukból adódóan ajánlott lenne, de az elmúlt két évben nem voltak mammográfiai vizsgálaton.
Hazánkban a nők körében az emlőrák a harmadik leggyakoribb rákfajta.
A kormányhivatal azért szervezett a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából prevenciós programot, hogy felhívja a nődolgozók figyelmét a megelőzés, a szűrések fontosságára, illetve hogy a szervezett emlőszűrésen részt vevő nők aránya emelkedjen.
A szűrést megelőzően tegnap az érdeklődők előadást hallgathattak meg a témában. Itt megtudhatták, milyen rizikófaktorok idézhetik elő a rák kialakulását, illetve hogy mit lehet tenni megelőzéséért, korai felismeréséért.
A megyei kezdeményezést idővel szeretnék kiterjeszteni valamennyi szakigazgatási szervre. Gera Katalin megyei tisztiorvos, szűrési koordinátor reméli, hogy más munkahelyek is kapcsolódnak a megelőzést, felvilágosítást, és a népegészségügyi szűrőprogramok népszerűsítését szolgáló kezdeményezéshez.
DélMagyar

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Megelőzhető, szűrhető, mégis többezer magyar belehal évente - sokat tehet a munkáltató is 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 3 hónapja
- Így zárultak munkaerőpiaci támogatási programok Vasban 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 5 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja