Magyar szakember kerül a Danone hazai leányvállalatának élére
2018. novemberétől Buzási Dániel veszi át a Danone Magyarország Kft. cégvezetői feladatait. A magyar szakember húsz éve a nemzetközi és a magyar üzleti életben is szerzett tapasztalatokat.
Ezután visszatért a British American Tobacco-hoz és a cég londoni központjában kezdett dolgozni, mint regionális kereskedelmi igazgató, ahol a cég afrikai, közel-keleti és orosz piacainak kereskedelmi- és piacra jutási stratégiájáért felelt. Később a cég globális márkastratégiai igazgatójává lépett elő, itt már olyan neves márkák világszintű megújítását irányította, mint a Dunhill, a Kent, a Lucky Strike vagy a Pall Mall.
A Londonban töltött évek után a hazaköltözés mellett döntött és egy teljesen új szerepben próbálta ki magát: az elmúlt másfél évben Magyarország egyik vezető PR és kommunikációs ügynökségét, az Uniomediát irányította. A Danone hazai vezetőjeként Buzási Dániel fő feladata a vállalat magyarországi piacvezető pozíciójának megerősítése, illetve új piaci lehetőségek sikeres kiaknázása lesz.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Új vezető a Libri-Bookline élén 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja