Ma lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási felvételire
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint. Ezért három képzés megjelölésére van lehetőség. Minden egyes további jelentkezési helyért 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni.
Azok a jelentkezők, akik jelentkezési lapjukhoz csatolva megfelelő dokumentummal igazolják hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket, és ezen a jogcímen többletpontra jogosultak, kedvezményben részesülhetnek a felvételi eljárás alapdíjának megfizetése során. A hátrányos helyzetűek az alapdíj összegéből 50, a halmozottan hátrányosak 100 százalékos kedvezményt kapnak.
Február 24-én a Budapest 62 posta (Teréz krt. 51., Nyugati pályaudvar), illetve a Budapest 114 - Mammut posta (Lövőház u. 1-5. - Mammut Bevásárlóközpont) egyaránt 22 óráig tart nyitva. A többi postai szolgáltató hely változatlan rend szerint fogadja az ügyfeleket - áll a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy valamennyi posta "a forgalom folyamatos figyelemmel követésével, szükség esetén a szolgálat átszervezésével bonyolítja le a jelentkező forgalmat" - közölte korábban a Magyar Posta.
A szakemberek ugyanakkor azt javasolják, hogy a diákok éljenek az e-felvételi lehetőségével. Egyszerű, kényelmes, gyors és kiszűri az olyan hibákat, amelyeket kitöltés közben a papíron jelentkezők meglehetősen nagy számban vétenek. Az elektronikus jelentkezési felületen súgók, útmutatók, üzenetek, keresők segítik a biztos kitöltést. További információkat a www.felvi.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A középfokú felvételi eljárásban március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek -... Teljes cikk
Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés, 129 730-an adták be jelentkezésüket magyarországi felsőoktatási intézménybe - mondta a... Teljes cikk
- Rekordot hozott az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés 2 hónapja
- Február végéig lehet szavazni az ország legjobb egyetemi oktatójára 2 hónapja
- Változás: a felvételibe is beleszámít majd a kompetenciamérés eredménye 2 hónapja
- Kurzus indul a mesterséges intelligenciáról egy vidéki egyetemen 2 hónapja
- Megtiltotta az AI-cég a hozzájuk jelentkezőknek, hogy AI-t használjanak a felvételihez 2 hónapja
- Kétszázötven elsőévesnek kínál alapítványi ösztöndíjat az SZTE 2 hónapja
- Bemutatták a megújult Diplomás Pályakövetési Rendszert 3 hónapja
- Tiltakozás az állami finanszírozású felsőoktatási helyek csökkentése ellen 3 hónapja
- Január 18-án tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat 3 hónapja
- Ennyi állami ösztöndíjas férőhelyet hirdettek meg a felsőoktatásban 3 hónapja
- Még egy hónapig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hónapja