LMP: a szociális munkások is kapják meg az 500 ezer forintos bérkiegészítést
Ungár Péter szerint a szociális ágazatban nem biztosítottak sem a munkafeltételek, sem a dolgozók megbecsülése.
Az LMP szerint a kormány megszegi a szociális törvényt, hiszen nem biztosítja az ágazatban dolgozók munkájához szükséges megbecsülést és a megfelelő feltételeket a munka elvégzéséhez, holott azt a jogszabály előírja - mondta Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke pénteken sajtótájékoztatón. Kanász-Nagy Máté és Ungár Péter országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatójukon, a szociális munka napján ismertették azokat az intézkedéseket, amelyeket szerintük még idén meg kell tennie a kormánynak annak érdekében, hogy a szektor dolgozói a pályán maradjanak.
Az ágazat munkatársainak is meg kell adni az egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést, amelyet az egészségügyi dolgozók kaptak a koronavírus-járvány alatt nyújtott munkájukért, hiszen a járványkezelés nélkülük sem ment volna - hangsúlyozta Ungár Péter. Végzettségi alapon átjárást kell biztosítani az egészségügyi és a szociális bértábla között - sorolta javaslataikat -, a továbbképzéseket pedig ingyenessé kell tenni számukra. Az államnak pedig fel kell hagynia azzal, hogy fokozatosan kivonul a szektorból - szögezte le. Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta: kizárólag a szociális ágazat dolgozóinak köszönhető, hogy szorgalommal végzik munkájukat, ahhoz ugyanis sem a munkafeltételek nem biztosítottak, sem munkájuk megbecsülése. A politikus ezért köszönetet mondott a szociális ágazatban dolgozóknak.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- Jobb vagy rosszabb helyzetbe került 2023-ban egy nyugdíjas ápoló vagy egy gyári munkás? 6 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja
- 90 cm átmérőjű csövön keresztül húzták ki a munkásokat 6 hónapja
- Nesze semmi: a garantált bérminimum emelésével szociális területen is lesz béremelés 7 hónapja
- Gázai övezet: már több mint 100 ENSZ-dolgozó halt meg munka közben 7 hónapja
- Ünnepelték a szociális munkásokat - de hol marad a béremelés? 7 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja
- Így változott az álláskeresési járadékban és a szociális ellátásban részesültek száma 9 hónapja
- Több tízezer látogatót várnak a hétvégi Közfoglalkoztatási Vásárra 9 hónapja
- A minimálbér szintjére kellene emelni az otthonápolási díjat 9 hónapja