LIGA: Az ombudsman egy 20 éve jól működő gyakorlatot támad
A LIGA Szakszervezetek vegyes érzelmekkel fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának álláspontját a sztrájktörvény felülvizsgálatával kapcsolatban.
A sztrájkok egyes esetekben kihatással vannak a társadalom többi szereplőjére, tagjára is. Mindezzel együtt azonban az így elérni kívánt cél egyúttal a társadalom illetve más munkavállalók érdekeit is szolgálja. Példaként az egészségbiztosítás privatizációja elleni, a vasúti vonalak bezárása elleni akciókat említik az érdekvédők, amely során nemcsak a vasutas munkahelyek megőrzése a cél, hanem a társadalom számára fontos közösségi közlekedés megőrzése is.
A LIGA Szakszervezetek emlékeztetett: már korábban is kifejtette azon álláspontját, hogy a sztrájkjogot ilyen mértékben korlátozni a fegyveres- és rendvédelmi szférában nem elfogadható egy demokráciában. A közigazgatásban érvényben lévő megállapodás pedig, amelyik alkotmányos jogot von el a munkavállalóktól, kifejezetten aggályos egy demokratikus jogrendszerben.
A LIGA Szakszervezetek ezért arra kéri az ombudsmant, hogy a
sztrájktörvény felülvizsgálatát csak ez utóbbi szempontok alapján
kezdeményezze, és esetlegesen ne járuljon hozzá a munkavállalók érdekérvényesítési eszközeinek gyengítéséhez, kiváltképp egy hosszú megszorítási folyamat közepén, amelyet csak tetézett a gazdasági válság.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Technológia és innováció az executive searchben 2 hónapja
- Magyar vezető a szlovákiai Telekom élén 3 hónapja
- Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője 3 hónapja
- "A top 3-ba akarunk kerülni": új vezetők, ambiciózus tervek az IDBC-nél 4 hónapja
- Harvardos diákok akarnak minél több diákot Amerikába juttatni 4 hónapja
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 4 hónapja
- Hétfőn is folytatódik a Volán-sztrájk, ezek a járatok maradnak ki 4 hónapja
- Pécsett a hétfői járatok közel harmada kimaradhat a sztrájk miatt 4 hónapja
- Munkaidő kisokos 4 hónapja
- A sztrájkok számának alakulása hazánkban 4 hónapja