LIGA: a kormány leépít és nem tervez béremelést
A LIGA Szakszervezetek felszólítja a kormányt a szociális partnerekkel való egyeztetés azonnali megkezdésére az új munka törvénykönyve tervezetének visszavonására, a többkulcsos, progresszív adórendszer visszaállítására és arra, hogy nézzenek őszintén szembe az elmúlt egy év kormányzati politikájával és hibáikat belátva, helyezzék azt új alapokra.
A LIGA szerint a nyilvánosságra került 2012-es költségvetés tervezési köriratából nemcsak az olvasható ki egyértelműen, hogy új munkahelyek teremtése helyett a kormány a költségvetési szerveknél leépítéseket vár el, hanem az is, hogy semmilyen béremelést nem tervez. Ez pedig figyelembe véve az inflációt az jelenti, hogy akiknek megmarad az állása, azok is reálkereset veszteséggel kell, hogy számoljanak jövőre - teszik hozzá.
A szakszervezet szerint a kormány nem először kerül abba a helyzetbe, hogy saját döntéseinek következményeként kénytelen megszorításokat alkalmazni, annak ellenére, hogy retorikájában messze elkerüli ezt a kifejezést. "Tovább azonban nem lehet elvárni a magyar munkavállalóktól, hogy pusztán lelkesedésből elfogadják jogaik és javaik csökkentését, miközben a szemükbe hazudva mindezt strukturális átalakításnak és gazdasági szabadságharcnak titulálják" - olvasható a közleményben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja