10 milliárd forintból csaknem 10 ezer ember lépett a "munka útjára"
Lezárult az Út a munkaerőpiacra elnevezésű 8 éves projekt. A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában "jobbá vált" - hangsúlyozta Csete László projektmenedzser.
Sára Botond, Budapest Főváros Kormányhivatalának főispánja szerdán Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a projektet Budapesten és Pest vármegyében a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) valósították meg. Kiemelte,csaknem 10 milliárd forint támogatást kapott a főváros a programban, amelybe ennek köszönhetően több mint 9000 embert vontak be. A munkaerőpiacon sikeresen elhelyezkedett több mint 85 százalékuk, akiknek csaknem 70 százaléka jelenleg is aktívan dolgozik. Hozzátette, hogy a programban 2611-en képzési támogatásban részesültek, 2030 embernek pedig a vállalkozóvá válását segítették.
Ezen felül a programban résztvevő foglalkoztatók, főként mikro-, kis- és középvállalkozások részére bérjellegű támogatást nyújtottak 5190 ember esetében - olvasható a Budapest Főváros Kormányhivatalának helyszínen kiadott közleményében.
Sára Botond emlékeztett, 2010-ben a kormány eldöntötte, hogy a gazdaságpolitikát a foglalkoztatásra építi, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkabérből éljenek. A főispán úgy vélte a kormány meg tudta valósítani céljait, ugyanis, míg 2010-ben a 20-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62 százalék volt, ez az arány 2021 végére már elérte a 79 százalékot.
Magyarországon mindenki dolgozik, aki képes és szeretne dolgozni, ebből következően a munkaerőpiacon azok nincsenek jelen, akik vagy nem képesek, vagy nem akarnak dolgozni - fogalmazott Sára Botond. Egyúttal azonban jelezte, ameddig egy ember is van, akit ki lehet vezetni a munkaerőpiacra, addig érdemes időt, energiát és munkát fektetni abba, hogy megvizsgálják, hogyan lehet ezt megtenni. Erre jött létre és ezt a célkitűzést segítette ez a VEKOP-os program is az elmúlt 8 évben - mondta a főispán.
Sára Botond sikeresnek értékelte a programot és jelezte, hogy az tovább folytatódik. Ugyanis elsődleges, hogy a Magyarországon született és az itt élő magyar állampolgároknak legyen munkája - fűzte hozzá a főispán.
Csete László projektmenedzser elmondta, hogy a 2015. december 1-jén indult és 2023. december 31-ig tartó projekt az Európai Szociális Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg.
A program 19,4 milliárd forintos költségvetéséből, a főváros csaknem 10 milliárd forintot fordított arra, hogy a budapesti álláskeresőket vissza tudja vezetni a munkaerőpiacra. A projektbe minden 25 év feletti, nyugdíjkorhatárt be nem töltött, nyilvántartott álláskeresőt bevonhattak. Ezen belül azonban az alacsony iskolai végzettségűek, az 50 év felettiek, a legalább 6 hónapja nyilvántartott álláskeresők, illetve a GYES-ről, GYED-ről visszatérők adták a célcsoportot. Mindezek miatt komplex és személyre szabott segítséget biztosítottak a résztvevőknek.
A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában "jobbá vált" - mondta Csete László. Arra is kitért, hogy a projektet a közép-magyarországi régióban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Pest Vármegyei Kormányhivatal és Budapest Főváros Kormányhivatala konzorciumban valósítja meg.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete