kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Létrehozták az Oktatói Hálózatot

A felsőoktatási változások ellen tiltakozik az Oktatói Hálózat, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tizenhárom oktatója és tanárok hoztak létre február 17-én. A szervezet, amely egyetért a héten tüntető Hallgatói Hálózat céljaival, elutasítja "a diktatórikus oktatásirányítást", a felsőoktatási keretszámok csökkentését és a hallgatói szerződést is - írja az origo.hu.

A szervezet tagjai szerint a kezdeményezést "az új felsőoktatási törvény és a felsőoktatás működését érintő kormányzati intézkedések miatti aggodalom szülte". Az Oktatói Hálózatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tizenhárom oktatója hozta létre: az alapítók között van Bajomi Iván és Hammer Ferenc szociológus, Heller Mária, az ELTE Társadalomtudományi Karának intézetigazgatója és Rényi András, az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója.

Az Oktatói Hálózat alapítói elutasítják azt a gyakorlatot, hogy a kormány a felsőoktatás egy sor fontos kérdését rendeleti úton és nem törvényi szinten szabályozza. Követelik, hogy a kormányzat vonja vissza az alapos elemzések, hosszú távú hatástanulmányok és érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket. A szervezet emellett elutasítja a felsőoktatási keretszámok csökkentését és a hallgatói szerződést is. Az Oktatói Hálózat támogatja a héten tüntetést szervező Hallgatói Hálózat törekvéseit, és várja a magyar felsőoktatásban dolgozó oktatók, kutatók csatlakozását a szervezethez.

origo.hu/edupress.hu


  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz

A megkérdezettek szerint több munkalehetőség közül válogathat, aki megtanul egy új nyelvet. Teljes cikk

Ingyenes akkreditált továbbképzés indul tanároknak

Díjmentes, online elvégezhető, akkreditált pedagógustovábbképzési lehetőség nyílt a KRÉTA egyre népszerűbb Idegennyelvi Felkészítő Moduljához... Teljes cikk

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem

Siófokon nyitja meg új campusát a Debreceni Egyetem (DE), az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a felsőoktatási intézmény és a város vezetői. Teljes cikk