Lesz két ingyenes, de a többi drágább lesz
Februártól az OTP-nél több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik, de hét további bank is bejelentette, hogy emelkednek a számlavezetéssel kapcsolatos költségek, állítja a Magyar Hírlap.
Februártól egy nyilatkozattétel fejében minden lakossági számláról az első két készpénzfelvétel, maximum 150 ezer forint erejéig díjmentes lesz; ám ha az ügyfél túllépi ezt a keretet, akkor az OTP-nél 0,6 százalék helyett már 61 forint + 1,21 százalék jutalékot kell majd fizetnie.
A lap úgy tudja, hogy az OTP Bank mellett további hét pénzintézet – a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank – emeli februárban a lakossági folyószámlák költségeit.
Az OTP azt mondja, a kedvezmény eltörlésének az az oka, hogy a bank ügyfelei túlnyomó többsége jóval kisebb összegeket vesz fel, mint havi 150 ezer forint.
Magyar Hírlap
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
- 30 év alatti anyák adókedvezményének érvényesítése 4 hónapja
- 25 év alatti fiatalok adókedvezménye nyilatkozat 4 hónapja
- Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye 4 hónapja
- Első házasok adókedvezménye nyilatkozat 2024 4 hónapja
- Családi kedvezmény nyilatkozat 2024 4 hónapja
- Személyi kedvezmény nyilatkozat 2024 4 hónapja
- NAV: célszerű minél előbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről 4 hónapja
- Újdonság, hogy az szja-kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetők 4 hónapja
- Elon Musk: Az AI-technológiát akár az emberiség kiirtására is beprogramozhatják 7 hónapja
- Megvan a Raiffeisen új HR igazgatója 7 hónapja
- MNB: továbbra is versenyképesek az önkéntes nyugdíjpénztárak 8 hónapja