Lemondott a Műcsarnok vezetője
Lemondott posztjáról Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője, mert nem ért egyet azzal, hogy az intézmény működési rendje januártól megváltozik. Az igazgató erről hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Az igazgató az MTI-hez is eljuttatott összegzésben felidézi, hogy 2011-ben kapott lehetőséget a Műcsarnok vezetésére. Kinevezése után szakmai programját nyilvános konferencián ismertette, azóta ennek megfelelően dolgozott.
"A jelentősen romló pénzügyi feltételek ellenére sikerült elindítani a magyar nyelvű Flash Art folyóiratot, létrehozni egy új kiállítási teret, a Mélycsarnokot, ahol eddig több mint húszezren fordultak meg - ám mindez természetesen nem csupán nekem köszönhető" - olvasható a közleményben.
Gulyás Gábor kiemelte: a társadalmi emlékezet vagy épp a nemzeti önazonosság művészeti reflexiót közreadó tárlat ugyanúgy szakmai összefogáson alapult, mint ahogy a kolozsvári kortárs képzőművészet első, teljességre törekvő bemutatása vagy Bukta Imre most látható, nagy kiállítása.
"A sikerek ugyanannyira a munkatársaim érdemei is, mint amennyire az enyémek. Az viszont, hogy a programom további része miképpen valósul meg, elsősorban az én felelősségem" - fogalmazott az igazgató.
"Mivel a Műcsarnok működési rendjének megváltozása nem teszi lehetővé, hogy a munkámat szuverén módon folytassam tovább, erkölcsi kötelességem a megbízatásomról lemondani. Ezért a mai napon kezdeményeztem az MNV Zrt. elnök-vezérigazgatójánál, hogy munkaviszonyomat 2012. december 31. napjával közös megegyezéssel szüntessük meg. Döntésemről írásban tájékoztattam a kultúráért felelős államtitkárt" - zárta közleményét Gulyás Gábor, aki az MTI megkeresésére azt mondta, hogy egyelőre nem kíván az ügyben nyilatkozni.
A 45 éves szakember 2011. február elseje óta irányítja a Műcsarnokot, előtte az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti központja, a debreceni MODEM - Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetője volt több mint öt éven át.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője 3 hónapja
- Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja
- Hatalmas az érdeklődés a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram iránt 4 hónapja
- Kinek az érdeme a pedagógus-béremelés? 4 hónapja
- Gulyás Gergely bejelentést tett: megduplázzák a pedagógusbéreket, emelkednek a szakápolói bérek 4 hónapja
- "Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával, a Güntner Globál stratégia igazgatójával 5 hónapja
- Komoly változások lesznek januártól a MÁV vezetésében 5 hónapja
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták 6 hónapja