Lemondott a brit munkaügyi miniszter
Bejelentette lemondását péntek este Iain Duncan Smith brit munka- és nyugdíjügyi miniszter a tárcáját érintő költségvetési kiadáscsökkentési tervek miatt.
Az előterjesztés szerint a kormány szigorítaná a fogyatékkal élőknek járó állami támogatás jogosultsági elbírálásának rendszerét, a következő négy évben évi egymilliárd font (400 milliárd forint) megtakarítást remélve a programtól.
A szigorítást a kormányzó Konzervatív Párton belül is komoly felzúdulás fogadta, és eddig az alsóházi tory frakció kéttucatnyi tagja jelezte, hogy szembefordul a tervvel. Ennyi ellenszavazat elég lenne a kormány tervének meghiúsításához.
Duncan Smith 2001 és 2003 között a Konzervatív Párt vezetője és miniszterelnök-jelöltje volt, és a párt legbefolyásosabb veteránjai közé tartozik.
Személyében a jelenlegi konzervatív kabinet egyik leginkább EU-szkeptikus tagja távozik a kormányból. Duncan Smith az egyik frontembere annak a konzervatív tábornak, amelynek tagjai a kormány álláspontjával szembefordulva Nagy-Britannia EU-tagságának feladásáért kampányolnak az uniós tagságról június 23-ára kiírt népszavazás kampányában.
A BBC péntek este idézett kormányzati forrásai szerint valójában ez lehetett a meghatározó tényező abban, hogy Iain Duncan Smith lemondott miniszteri tisztségéről, mert egyébként a fogyatékkal élőknek járó szociális ellátások szigorításának kérdésében - amelyet a politikus távozása hivatalos okaként megjelölt - a nap folyamán már tapasztalható volt elmozdulás a kompromisszum felé a kormány és a lázongó tory képviselők között.
Duncan Smith a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: Nagy-Britannia "nagyot lépne a fény felé", ha távozna az Európai Unióból, mivel szerinte az EU nem gazdasági, hanem jóval inkább politikai képződmény, amelyet a migrációs válság miatt az összeomlás veszélye fenyeget.
A politikus e kijelentésével nyíltan szembefordult a brit kormányfővel. David Cameron ugyanis ugyanabban a BBC-műsorban néhány perccel korábban azt mondta, hogy "ugrás lenne a sötétbe" a távozás az unióból.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete