kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Leépít az RTL, több mint 500 munkahely szűnik meg

2025 végéig a munkahelyek egyharmadát megszüntetné az RTL Németország magazinszegmensében. A leépítés főleg a hamburgi dolgozókat érinti.

A német médiaóriás, a Magyarországon is jelenlévő RTL azt tervezi, hogy a korábban a Gruner + Jahr kiadó által működtetett magazinszegmensében az 1900 munkahelyből mintegy 700-at leépít – számol be a Media1.

A kölni székhelyű RTL Deutschland 2022-ig bezárólag integrálta portfóliójába – szinergiákat remélve – a hamburgi Gruner + Jahr magazinos részlegét. Most a dolgozók és a szakszervezetek is tiltakoznak a hamburgi kiadó márkáinak eladása ellen, amely évtizedeken át Európa egyik legerősebb médiavállalatának számított. Mindkét divízió a Bertelsmann csoporthoz tartozott és került át az RTL Németországhoz.

Az RTL tervei mintegy 500 munkahely megszünését eredményezik, fokozatosan, 2025 végéig, elsősorban adminisztratív területeken, elsősorban Hamburgban. Emellett mintegy 200 munkahely kerülne új tulajdonosokhoz.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk