Lázár: Folytatódik a bürokrácia csökkentése
A bürokrácia csökkentése érdekében ősszel újabb törvények megváltoztatásába fog a kormány, akár százas nagyságrendben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen, a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen.
A miniszter a Zala megyei kormányhivatal rendezvényén gratulált minden magyar állami tisztviselőnek, köztisztviselőnek az éves teljesítményéért. Hozzátette, idén ötmillió magyar választópolgár fordult a járási hivatalokhoz, a kormányablakokhoz és a kormányhivatalokhoz.
A területi közigazgatás reformjáról azt mondta, 1873 óta nem történt ekkora változás a közigazgatásban. Egyszerű, gyors, könnyen irányítható területi közigazgatást hoztak létre, ami erősíti az államot. Ennek megtöltése tartalommal a feladat most - tette hozzá.
Kitért arra, folyamatosan növelnék ezerre, majd kétezerre azoknak az ügyeknek a számát, amelyek a járási hivatalok kormányablakaiban intézhetők. Lázár János azt mondta: fontos lenne, hogy az adóhatóság ügyeit is intézhessék az emberek a kormányablaknál.
Kiemelte, a versenyképesség növelése érdekében az a cél, hogy Közép-Európában Magyarország legyen a legerősebb ország. Ennek feltétele szerinte az, hogy a magyar tudás is - a gazdaság mellett - versenyképes legyen nemzetközi összehasonlításban. Ehhez rendezett államra van szükség, amelynek nemcsak a költségvetése rendezett, hanem rendezetten intézi a hozzá forduló választópolgárok, ügyfelek ügyeit is.
A miniszter felidézte, az elmúlt húsz évben csökkent a tisztviselői munka társadalmi megbecsültsége, anyagi stabilitása és a pálya kiszámíthatósága. Azt mondta, az állami tisztviselői kar létrejöttével új korszak kezdődik, amelyben egzisztenciális stabilitást igyekeznek nyújtani mindenkinek, aki erre a pályára lép.
Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott elmondta, Zala megye hét kormányablakát a megnyitás óta csaknem 490 ezren keresték fel. Naponta átlagosan 1170 ügyfelet fogadnak, 53 ügysegédjük pedig 239 településre jut el. Kitért arra is, hogy a béremelés a megye hat járásában most 549 állami tisztviselőt érint, január elsejétől pedig további 548 dolgozónak biztosíthatnak jobb anyagi körülményeket.
Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a Modern városok program részeként százmilliárdos fejlesztés érinti a várost és környékét, Zalaegerszegen negyvenmilliárdos autótesztpálya épül.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni 4 hete
- A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja