kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Lassan halad a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata

Nem a korábbi tervek szerint halad a megváltozott munkaképességűek és rokkantnyugdíjasok visszavezetése a munkaerőpiacra. A jogosultak alig tizede használja ki ugyanis a kedvezményre jogosító rehabilitációs kártyát, a felülvizsgálatra pedig egy évet is várni kell - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

Január közepéig 67,56 ezer rehabilitációs kártyát adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, augusztusban azonban még csak 6014 munkavállaló használta fel a plasztikot 3482 munkaadónál, utóbbiak az adott hónapban 129 millió forint adókedvezményt érvényesítettek ezáltal. Novemberre sem javult jelentősen a helyzet, akkor 7703 fő dolgozott a kártya felhasználásával valamivel több mint négyezer munkáltatónál, az igénybe vett adókedvezmény összege abban a hónapban 166,5 millió forint volt - közli a Napi Gazdaság.

A megváltozott munkaképességűek, illetve a rehabilitálhatónak minősített egykori rokkantnyugdíjasok egészségkárosodásának felülvizsgálata során tavaly mintegy 30 százalékkal kevesebb komplex minősítést végeztek el az orvosszakértői bizottságok − derül ki a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) adataiból. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal szerint az előjegyzett felülvizsgálatok hónapokat vagy akár egy évet is késhetnek.

Az NRSZH adatai szerint 2012-ben alig három százalékkal csökkent a felülvizsgálatokon rokkantnak minősülők aránya, a rehabilitálhatóaké pedig csaknem öt százalékkal nőtt az előző évi, lényegesen nagyobb számú vizsgálat eredményeihez képest. Ezzel szemben a vizsgálatokon részt vevők 17,8 százalékát sorolták az ellátásra nem jogosultak körébe.

Napi Gazdaság
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk