Lamperth: jogellenesen mondott fel az ORFK a somogysárdi lovas bázis dolgozóinak
Lamperth Mónika szerint jogellenesen járt el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a somogysárdi lovas bázis felszámolásakor a munkajogi viszonyok rendezését illetően, a dolgozóknak törvényt sértően mondott fel.
Közölte: a bázist augusztus 15-én felszámolták, s ezzel 70 dolgozó munkahelye szűnt meg, ám a munka törvénykönyve szerint, csoportos létszámleépítés esetén, erre csak az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 30 nappal később kerülhetne sor.
Az ORFK nem járt el elég körültekintően - mondta a szaktárca vezetője, ezért a dolgozók jogorvoslattal élhetnek.
A miniszter szerint ennek két módja lehetséges, vagy megállapodnak az ORFK-val és kapnak egyhavi bért, vagy bírósághoz fordulnak. Mindkét esetben segítséget kapnak a kaposvári ingyenes jogsegélyszolgálat ügyvédjétől, aki vállalja a képviseletüket - tette hozzá Lamperth Mónika.
Mint elmondta, a körülményekről Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztertől tájékoztatást kért, miután a sajtóból értesült a bázis felszámolásáról.
Lamperth Mónika hangsúlyozta: munkaügyi miniszterként most azt tartja a legfontosabbnak, hogy az embereknek legyen munkájuk, ezért megbízta a munkaügyi központ szakembereit, hogy a helyszínen és egyénileg segítsenek az elbocsátott dolgozóknak az elhelyezkedésben.
Somogysárdi lovas bázist gazdaságtalan működtetésre való hivatkozással számolta fel az ORFK.
Mint arról korábban az MTI beszámolt, a Kaposvári Egyetem néhány hónapja előrehaladott tárgyalásokat folytatott a bázis átvételéről, illetve lovas rendőrök kiképzéséről, ám ez eredménytelenül zárult.
Csikós Nagy Márton, Somogysárd polgármestere a felszámolás bejelentését követően a távirati irodának azt mondta: felháborítónak tartja, hogy a helyi önkormányzattal - kérésük ellenére - nem egyeztettek erről.
A településen a lótenyésztésnek 250 éves hagyománya van, ezért itt nemzeti értékek is veszendőbe mentek 1993 óta, mióta a rendőrséghez került a ménes és a lovas bázis - közölte.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A tudásszolgáltató rendszerek egybehangolása is azt a kormányzati célt szolgálja, hogy Magyarország 2030-ra Európa 10 legjobb innovátora közé... Teljes cikk
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 5 hónapja
- Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben? 5 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- Kinevezték az új országos kórházi főigazgatót 5 hónapja
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Minden ünnepek előtti és közötti munkanapon várják a véradókat 6 hónapja