kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Kutatás-fejlesztési beruházást hajt végre a fővárosban a Rolls-Royce

A projekt 1,7 milliárd forint állami támogatást kapott, a meglévők mellett 20 mérnöki munkahely jön létre.

A Rolly Royce a jövő közlekedéséhez szükséges eszközöket fog tervezni budapesti központjában, alkatrészeket hibrid és elektromos repülőgépekhez, valamint nagysebességű generátorra alapuló rendszereket.

A 6,9 milliárd forint értékű projektet az állam mintegy 1,7 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva húsz mérnöki munkahely létrejöttéhez a jelenlegi százhúszon felül. 

Izgalmas, jövőbe mutató eszközök fejlesztését hozza a brit Rolls-Royce Magyarországra, így olyan munkából vehetik ki a részüket magyar mérnökök, amelyek ma még a tudományos fantasztikum világába tartoznak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette: 1000 milliárd forint fölé emelkedtek a kutatás-fejlesztési ráfordítások a magyar költségvetésben, ami már meghaladja a GDP egy százalékát.

Négyezer fölé nőtt a magyarországi kutatóhelyek száma, és a kutatás-fejlesztés szempontjából talán legfontosabb vállalati források 18 százalékkal növekedtek, míg az állami költségvetésből történő ráfordítások 27 százalékos emelkedésen mentek keresztül - sorolta.

A brit vállalatok már csaknem hatmilliárd dollárnyi beruházást hajtottak végre Magyarországon, ahol mára több mint 50 ezer embernek adnak munkát. A kétoldalú kereskedelem értéke idén már több mint húsz százalékkal bővült.
 Magyarországon egy kimondottan erős mérnöki kompetenciákra épülő tudásközpontot építettek ki és fejlesztenek tovább a jövőben. Az állami támogatással növelhetik versenyképességüket, és tovább tökéletesíthetik a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légijárművekbe fejlesztett rendszereiket. Mindez elősegíti azoknak a technológiai áttöréseknek a felgyorsítását, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Rolls-Royce hozzájáruljon, hogy 2050-ig a teljes légiipar karbonsemleges legyen - mondta Sara Poxont, a Rolls-Royce Electrical üzemeltetési igazgatója.

A Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Szingapúrban és Norvégiában jelenlévő Rolls-Royce Electrical üzleti terület részeként a Rolls-Royce Magyarország 2019 októberében kezdte meg működését, miután a motorgyártó Rolls-Royce megvásárolta az eAircraft start-upot.

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk