Külföldi vendégmunkások építik fel a debreceni BMW-gyárat?
Egy a városon kívül felépülő konténervárosban szállásolhatják el azokat a külföldről érkező vendégmunkásokat, akik a debreceni BMW-gyár építkezésén dolgoznak majd. A helyi ellenzék szerint, olyan sokan jönnek, hogy azt a városban is észre lehet venni. Debrecen polgármestere azt mondta: nem érti a baloldali képviselők aggodalmát, mert a városban már most is közel száz nemzet polgárai dolgoznak, tanulnak.
„Több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik a városba, meghatározott ideig itt fognak lakni és információink szerint konténer házakban. Én azt a kérdést vetettem fel a közgyűlésen megkérdezve a polgármesteri vezetést, hogy vajon ilyen mennyiségű külföldi munkavállaló érkezésére a város miként készült fel” – mondta az ATV-nek Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Egyesület önkormányzati képviselője.
A DK Debrecenben élő parlamenti képviselője szerint eredetileg magyar munkahelyek teremtését ígérték a gyár beharangozásakor.„Most azt halljuk, hogy több mint kétezer pakisztáni, török, meg ki tudja milyen vendégmunkást akarnak idehozni. Bódévárosba telepítve, ahol se a közbiztonság, se a közegészségügy, se az egészségügyi ellátás, se az oktatás, se semmi nem lesz megoldva” – fogalmazott Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője.
A Debrecenbe érkező vendégmunkásokkal kapcsolatban a város fideszes polgármestere azt mondta: érdekes, hogy az eddig a befogadás fontosságát hangsúlyozó ellenzék szólal fel az ideérkező külföldiekkel szemben. Szerinte a munkások nem fognak gondot okozni a városban.
A polgármester azt is hangsúlyozta: abban nem az önkormányzat az illetékes, hogy egy BMW méretű világcég kivel végezteti el a különféle munkafolyamatokat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja