kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Krétával rajzolta a Word-öt a táblára a tanár, a Microsoft gépeket küldött az iskolának

Óriási népszerűségre tett szert egy fotó az interneten, melyen egy ghánai tanár számítógépek híján, a táblára rajzolta fel a Word kezelőfelületét, és így oktatta a diákokat. A Microsoft-hoz is eljutott a kép, akik gépeket küldtek az iskolának - írja a hvg.hu.

A 33 éves Richard Appiah Akoto-t meg is hívták a cég szingapúri csúcsrendezvényére, amit kifejezetten pedagógusoknak szerveztek. A férfi óriási tapsot kapott, mikor felment a színpadra. Anthony Salcito, a Microsoft edukációs részlegének alelnöke szerint a tanár tenni akarásával az egész világot ámulatba ejtette - írják.

Akoto elmondta, hogy az iskolában nincsenek sem számítógépek, sem szoftverek. Neki van egy öreg laptopja, de az már elromlott, így arra gondolt a táblára rajzolva mutatja be a Word-öt a diákoknak.

A cég nem csak gépeket küldött a ghánai iskolába, de a tanárnak is felajánlottak egy tanfolyamot, amely elvégzése után még több dolgot megtaníthat majd diákjainak.

Fotó: Facebook
hvg.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk