Kreatív járműipari fejlesztések 2014 és 2020 között
A nyugat-magyarországi régióban kiemelkedő jelentősége lesz 2014 és 2020 között a kreatív járműipari fejlesztéseknek, mondta Hende Csaba szombaton a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának bemutatásán.
Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora elmondta: már zajlik a gépészmérnökképzés akkreditációja és terveik között szerepel a villamosmérnök-képzés akkreditáltatása is. Szavai szerint a kreatív központ alapításában és működtetésében az egyetem Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja is részt vesz, az ott folyó munkákba szeretnék "becsatornázni" azt a tudományos szellemi potenciált, amellyel az intézmény oktatói rendelkeznek.
Fórizs Zoltán, a Nemzeti Kreatív Intézet szombathelyi regionális központjának vezetője elmondta: egyfajta stratup inkubációs központként szeretnének működni, hasonló módon mint ahogyan a Google Budapesten nemrégiben megnyitott oktatóközpontja, amellyel szavai szerint már felvették a kapcsolatot.
Szőcs Géza kormánybiztos bejelentette: a 2015. évi milánói világkiállítás Magyarországot bemutató pavilonját 2016 júliusától Szombathelyen állítják majd fel, az épület az egyik fő látványeleme lehet az ide tervezett kreatív- és mobilizációs központnak.
A 6,4 milliárd forintos beruházás a szombathelyi volt szovjet laktanya területén fog megvalósulni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja