Közbeszerzést ír ki az egyéni nyugdíjszámlák létrehozására az NFÜ
Uniós forrásból, a feladatot közbeszerzés útján kiszervezve hozná létre az egyéni nyugdíjszámlákat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Már véglegesnek tűnik, hogy a nyugdíjvagyon államosítása előtt összegyűjtött összegek nem szerepelnek majd a számlán, az csak az év elejétől bevallott összegeket tartalmazza majd.
A támogatás a projekt minden elszámolható költségét fedezi. Az egyéni számlák létrehozásához a támogatásból eszközöket és szellemi tulajdont is lehet vásárolni, továbbá projektmenedzsment és egyéb szolgáltatás is igénybe vehető. A projektre közbeszerzést kell kiírni és legkésőbb 2014. június 30-án készen kell lennie.
Az előzményekről annyit tartalmaz a projekt leírása, hogy a társadalombiztosítási egyéni számla-rendszer kialakításának előkészítését az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) még tavaly megkezdte. Az akkor előkészítés alatt álló jogszabálytervezet szerint már 2013. májusától elérhetővé kellett volna tenni a nyilvántartást.
Idén április 29-én hatályba lépett a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítása. Ebben az szerepel, hogy az egyéni számla a biztosított után 2012. december 31-ét követő időszakra a bevallott (nem a befizetett) nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat tartalmazza.
A jelenlegi jogszabályi környezet alapján a konstrukció célja a saját számla kialakítása, egy elkülönített, erre a célra létrehozott nyilvántartási adatbázisban. A számla vezetésére 2013. június 1-jétől az ONYF-et jelölte ki a kormány.
Az eredeti ígéretekhez képest eltérés, hogy a korábbi magánnyugdíj-pénztári tagok számláján nem írják jóvá a 2012. december 31. előtt összegyűjtött és államosított összeget, csak a megjelölt időszak után bevallottakat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Biciklizés, forgalomfigyelés, AC: így választotta ki gyakornokait a BKK 4 napja
- Nők40 nyugdíj - mikor optimális igényelni és mikor jön a Nők43? 5 napja
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete