Kormányváltáskor az állami cégvezetők negyede is bukik
Kormányváltások után az állami vállalatok felsővezetőinek negyede távozni kényszerül pozíciójából – írja az Index.hu. Szakmai helyett valószínűleg politikai okok játszanak közre.
Az Index.hu adatai szerint a magánszférában a vezetőváltások száma független a választási ciklusoktól.
Adataikból az látszik, hogy a választási években a fontos emberek kiugróan nagy arányban cserélődnek az állami vállalatoknál, ezt a különösen erős HR-aktivitást látjuk az első és a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor és a 2002-es kormányváltás évében is – írja a lap.
Ezzel szemben 2006-ban, az egyetlen olyan választási évben, amikor az addigi kormánypárt győzött a választásokon, nem látunk radikális átrendeződést a magyar állami vállalatok vezetésében.
Index.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek 3 hónapja
- Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel? 4 hónapja
- 5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok 4 hónapja
- Megtaláltam az utódomat! - toborzási esettanulmány 5 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja
- Itt a kompetencia alapú kiválasztás: az érzelmi intelligencia a középpontban 7 hónapja
- Végzettség vs. tapasztalat: az örökzöld HR-dilemma 8 hónapja
- 7 interjúkérdés értékesítők kiválasztásához 8 hónapja
- Bejelentették a valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon 9 hónapja