Korábban elkészültek, már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek
Két héttel az eredeti határidő előtt elkészültek a bevallási tervezetek. Az szja-bevallást minden jogosult megkapta február 14-ig.
Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az "szja-bevallási ajánlatot" - tájékoztattatta Tállai András az MTI-t. A cél az, hogy a családi adóvisszatérítést a lehető legegyszerűbben és legkorábban kapják kézhez az arra jogosultak - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Felidézte, hogy minden jogosultnak jár az adóvisszatérítés, e jogát senki sem veszheti el. Akik februárban nem kapták meg az adóvisszatérítés összegét, az adóból visszajáró összeget az szja-bevallásukban igényelhetik vissza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiajánlott bevallási tervezet több tízezer gyermeket nevelő szülőnek hoz könnyebbséget - emelte ki Tállai András. Mint mondta: az érintetteknek érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni, majd beküldeni. Azok is tudják módosítani a tervezetet, akik változtatni szeretnének a családi kedvezmény év közi igénybevételén. Az adóhivatal ráadásul jelentősen felgyorsította a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a NAV a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak visszajáró adót - nyomatékosította Tállai András.
A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt kiegészítenie semmivel, ideértve azt is, hogy jogosult családi adó-visszatérítésre, vagy már megkapta azt, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik - összegezte Tállai András.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a NAV eddig is jól teljesítette jelenlegi legfontosabb feladatát, hogy az érintettek a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban jussanak hozzá a családi adóvisszatérítéshez. Minden jogosult megkapta a visszatérítést február 14-ig. Még soha nem tették közzé ilyen korán a tervezeteket, és az adóhivatal a törvényben előírt 30 napos határidőt megfelezve utalja a visszajáró összeget - sorolta az államtitkár.
MTI
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 4 hete
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja
- Már az eÁFA-rendszeren keresztül is benyújtható a bevallás - közel a határidő 3 hónapja
- SZJA 2024 3 hónapja
- A személyi kedvezményhez szükséges orvosi igazolásokra hívja fel a figyelmet a NAV 4 hónapja
- NAV: célszerű minél előbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről 4 hónapja
- NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon 5 hónapja