Felmérés: a cégek több mint felénél idén nem volt még szükség jelentős béremelésre
A vállalkozások 19 százaléka digitalizációval csökkentené a költségeit - derül ki egy friss magyar felmérésből.
Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából. A Billingo több mint 160 ezres vállalkozói ügyfélkörében végezte el az online kutatást, amelyben 3000 vállalkozó válaszát dolgozta fel a cégek költségterheiről és a jövő évi terveiről. A válaszadók többsége, 62 százaléka egyéni vállalkozó volt, 32 százaléka kft., bt. A több mint 3 év vállalkozói tapasztalattal rendelkezők felülreprezentáltak voltak a mintában. A közleményben kiemelték, hogy a költségek csökkentését a válaszadók 27 százaléka az eszközbeszerzések visszafogásával oldaná meg, a rezsiköltségeken, az igénybe vett szolgáltatásokon, valamint az anyag-, illetve marketing költségeken - azonos arányban - a cégek 15 százaléka spórolna.
A vállalkozások 19 százaléka digitalizációval szorítaná le a költségeit, a piaci visszalépést 7 százalék tervezi. Saját termékeinek vagy szolgáltatásainak árát a válaszadók zöme, 60 százaléka maximum 25 százalékkal emelné; a minta jelentős kisebbségét képviselték azok, akik ennél jóval nagyobb emelést vagy az árak változatlan szinten tartását tervezik. A felmérés szerint a vállalkozók 64 százaléka jelentős, 11 és 50 százalék közötti céges költségnövekedésre számít jövőre. Besztró Szabolcs, a Billingo operatív és stratégiai igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a vállalkozások tudatosan készülnek a következő időszakra, beruházások ugyanúgy lesznek, de feltehetően a költségcsökkentő megoldások dominálnak majd. A vállalkozások épp most hozzák meg a nagy döntéseket arról, hogy melyik oldalra soroljanak be - tette hozzá.
A felmérés adatai szerint a cégek 25 százaléka fejlesztéseket és beruházásokat tervez a fejlődés érdekében. A válaszadók 53 százaléka jelezte, hogy új ügyfeleket szerezne, és új piacokon próbálkozna, ezzel stabilizálva vagy megnövelve az árbevételét. A kutatásból az is kiderült, hogy a legtöbb vállalkozó rezsiköltségei mostanra a tavalyi év végéhez képest 11-50 százalékkal nőttek, továbbá a cégek közel 30 százaléka 11 és 50 százalék közötti bérköltség növelést hajtott végre; 52 százaléknál idén nem volt még szükség jelentős béremelésre. Az igénybe vett eszközök és szolgáltatások esetében a válaszadók 25 százaléka nagyjából 11-25 százalékos áremelkedésről számolt be, további 25 százalékukat 26-50 százalékos áremelés sújtotta, 15 százaléka elkerülte a jelentős költségnövekedést.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja