Kiss Judit, a SPAR új ügyvezető igazgatója, HR vezetője
Kiss Judit 2009. július elsejétől a SPAR Magyarország négy ügyvezető igazgatójának egyike lett, hozzá tartozik a kontrolling, a szervezés, és a HR terület.
Karrierútja gyorsan ívelt felfelé. Pályáját a SPAR Magyarország központjában kezdte gyakornokként, itt belekóstolhatott a projektvezetés, a beszerzés, kontrolling, könyvelés, logisztika, számítástechnika világába. Azóta több osztály vezetőjeként is dolgozott. A SPAR kontrolling vezetője 1994-ben lett, ezt a területet négy évig irányította. Ezt követően került a cég szervezési osztályának élére, melyet 1998-tól 2002-ig igazgatott.
Kiss Judit 2007-től tölti be a SPAR cégvezetői posztját, olyan felelősségi körök tartoznak hozzá, mint a HR, szervezés, oktatás, titkárság. 2009. július elsejétől pedig a vállalat négy ügyvezető igazgatójának egyike lett, hozzá tartozik a kontrolling, a szervezés, és a HR terület. Mindezek mellett átvette a cég számítástechnikai területét és a minőségirányítást is.
A szakember személyében egy szakmailag kiváló, tapasztalt vezető került a SPAR élére, aki német nyelvtudással rendelkezik.
Judit nagy állatbarát, szeret lovagolni. Emellett szabadidejében szívesen squash-ol, utazik, motorozik.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja
- Kétszer emelt bért és bevezette az EAP programot a Rossmann - Kiss Judit HR vezető értékel 5 hónapja
- Megvan a megállapodás, ennyivel emeli a béreket a Spar 5 hónapja
- "Komoly kihívás egy rohanó vonat előtt cserélni a síneket" - így látták az évet a HR vezetők: Endrei-Kiss Judit, RTL 5 hónapja
- Új vezető a Hungaropharma Zrt. élén 6 hónapja
- Újabb üzletlánc csatlakozott a december 24-én zárva tartó boltok listájához 6 hónapja
- Van, ahol mood manager felel a kollégák hangulatáért 8 hónapja
- A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató - Vision Recruitment Kft. 8 hónapja
- Van-e igazi HR-menedzsment Magyarországon? 9 hónapja
- Orbán Viktor kijelölte az új igazságügyi minisztert 12 hónapja
- A jelenlegi munkaerőpiacon hogyan lehet biztosítani egy bővülő szervezet munkaerő szükségletét? - válaszol Kiss Alexa, a a Deutsche Telekom IT Solutions toborzási csapatának vezetője 13 hónapja