Kismamáknak segít a VANDA
A kismamák elhelyezkedési gondjaira hívja fel a figyelmet a tavasszal induló VANDA (Vállalkozó Nők, Dolgozó Anyák) nevű program, amely a munkába visszatérni kívánó kisgyermekes anyukákat segíti támogatott képzésével. A rugalmas időbeosztásban végezhető vállalkozás indítása az anyaság és a dolgozó nő közötti szerepkonfliktus feloldását jelentheti - számol be a Népszabadság.
A kisgyermeküket otthon nevelő, anyasági ellátásban részesülő szülőket saját időbeosztásban végezhető tanulási forma várja: a távoktatás gyors és egyéni tanulást nyújt számukra. A személyes konzultációk alatt pedig, amíg a mama például projektmenedzsmentet tanul, szakképzett gyermekfelügyelők vigyáznak majd a kicsikre.
A programra elsősorban azon kisgyermekes szülők jelentkezését várják, akikben már megérett egy életképes vállalkozás gondolata, vagy már el is indultak a megvalósítása felé. Az oktatást novemberben egy saját vállalkozás-indítási, illetve fejlesztési elképzelés alapján összeállított üzleti terv fogja zárni.
A képzést az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával a Tempus Közalapítvány végzi. A jelentkezés feltételei (felhívás, jelentkezési lap) a www.tka.hu oldalról tölthetők le. Jelentkezési határidő: 2008. április 21.
Népszabadság
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja