Kiosztották az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díjakat
A 2015-ben indított elismerés fődíját az Orha Művek Zrt., valamint a AWM Holding Zrt. nyerte.
Átadták az Év Széchenyi Vállalkozása díjakat szerdán Budapesten, immár a kilencedik alkalommal. Az ünnepélyes díjátadón 11 hazai egyéni vállalkozó és cég vehette át az elismerést. A díjakat közösen osztja ki az Agrárminisztérium (AM) és a díjat működtető alapítvány, olyan gazdasági szereplők munkáját ismerve el évente, amelyek teljesen vagy többségi magyar tulajdonban vannak, nyitottak a megmérettetésre, és valamely területen kimagasló teljesítményt nyújtanak. A díjat hagyományteremtő szándékkal indította el a Gróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-ben.
A fődíjat az Orha Művek Zrt., valamint a AWM Holding Zrt. érdemelte ki, az agrárminiszter által alapított vidékfejlesztési díjban az Etyeki Műhely Alapítvány részesült. A legsikeresebb vállalkozás - legsikeresebb fiatal vállalkozó díjat a Galaktika Kft. nyerte el. A mobilitási díjat a Hotel Foldana Residence Kft. vehette át, az innovációs díjat a Terék Kft.-nek ítélték oda, a termelékenységért járó díjban pedig az Orha Művek Zrt. részesült.
Az év felelős üzleti vállalkozása díjat a Galaktika Kft., a Hotel Foldana Residence Kft., valamint a Fidenter Kft. kapta. A társadalmi felelősségvállalásért díjat az Ételintoleranciás és Ételallergiás Gyermekekért és Családokért Alapítványnak ítélte oda a zsűri. A Család-különdíjat az idén a Karcso Mokka Bt., valamint Kótis Mariann Nikoletta kapta. A beérkezett pályázatokat háromtagú független szakmai zsűri értékelte. Az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 díj fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- Átadták az Év Befektetője díjakat 3 hónapja
- Kik alapítanak startupvállalkozásokat hazánkban? 3 hónapja
- 130 milliárd forintnyi 0 százalékos hitelt kapnak a kkv-k 3 hónapja
- Idén is pályázhatnak oltalomszerzési támogatásokra a vállalkozások 3 hónapja
- Elindult a vállalati e-autó támogatási program 4 hónapja