Kikre figyel az idén az APEH?
Február 25-e az első nagy bevallási határidő, amikor is az egyéni vállalkozóknakaz összesített adatokat kell elküldeniük a tavalyi jövedelmükről az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH). A Magyar Rádió összeállításából kiderül, kik számíthatnak ellenőrzésre az adóhatóság részéről.
Gyakori hiba továbbál, hogy valaki a munkáltatójától is kéri az adómegállapítást, ugyanakkor ő maga is mint önadózó küld be egy másik bevallást, ilyenkor nehéz beazonostíani az igazit.
Az APEH az idén kiemelten figyel azokra a vezetőkre, akik jogelőd nélkül alakult társaságok élén állnak, de számíthatnak ellenőrzésre az idén a papír- és a nyomdaipari cégek, az őrző-védő szolgálatok, a zöldség-gyümölcs nagykereskedelem.
2011-es évben nagy ellenőrzés lesz majd a takarító cégeknél, az elektronikus kereskedelemben és a falusi turizmusban.
Magyar Rádió
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezete készül el kérés nélkül 3 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja
- Már az eÁFA-rendszeren keresztül is benyújtható a bevallás - közel a határidő 3 hónapja
- SZJA 2024 3 hónapja
- NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon 5 hónapja
- Mennyi havi nettóra van szükség a szűkös megélhetéshez és hányan érik el ezt a szintet? 5 hónapja
- A reálkeresetek változása 2022 óta 5 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja