Kihirdették, mikor lesz a 2024-es közigazgatási szünet
A döntés értelmében háromnapos leállás jön a közigazgatásban.
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a 2024. évi igazgatási szünetről – írja a 24.hu. Az igazgatási szünet 2024. december 30-tól 2025. január 1-jéig tart majd. A rendelet már hatályos. A döntés a kormányzati igazgatási szervekre vonatkozik. A törvény szerint az igazgatási szünetre eső valamennyi munkanapra szabadságot kell kiadni a foglalkoztatottnak. Amennyiben a munkavállalónak már nincs szabadsága, akkor a téli igazgatási szünetre a tárgyévet követő évben esedékes szabadságot kell kiadni. Orbán Viktor döntése háromnapos leállást jelent a közigazgatásban. A 2024-es jóval rövidebb, mint az idei és a tavalyi téli igazgatási szünet. Tavaly 13 napig tartott, december 22-től január 6-ig.
fotó: unsplash
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Teljes cikk
A Pensum Group nagyjából 400 fős bővüléssel számol harmadik országbeli munkaerő-kölcsönzés területén. Teljes cikk
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Teljes cikk
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 hónapja
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 5 hónapja
- Lesz-e őszi szünet idén az egyetemeken? 8 hónapja
- Tanév rendje 2023/24 9 hónapja
- Mire kell figyelni 2023-ban? Így változott a munka világa 10 hónapja
- A kékgallérosok helyzete a munkaerőpiacon 12 hónapja
- Pihenni tudni kell - Így tartsunk szünetet a munkahelyen a jobb teljesítményért 12 hónapja
- Megváltható-e pénzben a szabadság közigazgatásban? 13 hónapja
- Mennyi szünet jár 24 órás munkavégzés alatt? 1 éve
- Minisztériumi állás 1 éve