kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Kétszer annyi hálapénzt fizetnek a magyarok, mint 10 éve

A legtöbb hálapénzt a 65 évnél idősebb korosztály költi, derül ki a KSH adataiból.

Bár az elmúlt években rengeteg törekvés irányult a hálapénz visszaszorítására, a hivatalos statisztikák szerint az egészségügyi dolgozóknak zsebbe csúsztatott összeg egyre nő, 2010 óta több mint a duplájára - írja a Pénzcentrum. A KSH által végzett 2015 áprilisi felmérés szerint házi- és szakorvosok több alkalommal kaptak hálapénzt, de kisebb összegeket, mint a kórházi orvosok. A házi- és szakorvosok egy-egy alkalommal 3000 forintot, a kórházban dolgozó orvosok 10 000 forint feletti összeget kaptak átlagosan. A legkisebb összegeket az ápolók, orvosi asszisztensek, műtősök kapták, átlagosan alkalmanként 2000 forintot adtak nekik a betegek.

Egy szülészeti hálapénzzel foglalkozó kutatás azt mutatja, hogy a vizsgált esetek több mint háromnegyedében adtak hálapénzt a szülésért, átlagosan 52 ezer forintot. A Transparency International Magyarország Alapítvány tanulmánya szerint emiatt a nők sokkal inkább ki van tévvek a korrupciónak, mivel többen kerülnek kapcsolatba a közszolgáltatásokkal, mint a férfiak.

A KSH 2010-ig visszamenően és 2018 végéig tett közzé hálapénzzel kapcsolatos adatokat, ezekből kiderül, hogy 3827 forintot költ egy magyar átlagosan hálapénzre évente. A legtöbb hálapénzt a 65 évnél idősebbek fizetik, 8532 forintot, az 55-64 évesek már csak 2824 forintot.

A felsőfokú végzettségűek átlagosan éves szinten több mint a dupláját fizetik (6255 forint), mint az alapfokú vagy iskolai végzettséggel nem rendelkezők (2891 forint). Az érettségizettek 3532 forintot, az érettségi nélküliek pedig 2704 forintot fizetnek átlagosan.

Pénzcentrum
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk