Kétszer annyi hálapénzt fizetnek a magyarok, mint 10 éve
A legtöbb hálapénzt a 65 évnél idősebb korosztály költi, derül ki a KSH adataiból.
Egy szülészeti hálapénzzel foglalkozó kutatás azt mutatja, hogy a vizsgált esetek több mint háromnegyedében adtak hálapénzt a szülésért, átlagosan 52 ezer forintot. A Transparency International Magyarország Alapítvány tanulmánya szerint emiatt a nők sokkal inkább ki van tévvek a korrupciónak, mivel többen kerülnek kapcsolatba a közszolgáltatásokkal, mint a férfiak.
A KSH 2010-ig visszamenően és 2018 végéig tett közzé hálapénzzel kapcsolatos adatokat, ezekből kiderül, hogy 3827 forintot költ egy magyar átlagosan hálapénzre évente. A legtöbb hálapénzt a 65 évnél idősebbek fizetik, 8532 forintot, az 55-64 évesek már csak 2824 forintot.
A felsőfokú végzettségűek átlagosan éves szinten több mint a dupláját fizetik (6255 forint), mint az alapfokú vagy iskolai végzettséggel nem rendelkezők (2891 forint). Az érettségizettek 3532 forintot, az érettségi nélküliek pedig 2704 forintot fizetnek átlagosan.
Pénzcentrum
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Újabb orvosok buktak meg hálapénz elfogadásával, egyiküket őrizetbe vették 12 hónapja
- Elfogtak egy hálapénzes orvost Nagykanizsán 1 éve
- Hálapénz az egészségügyben: a Nemzeti Védelmi Szolgálat 11 ügyben tett feljelentést tavaly 1 éve
- 26 rendbeli hálapénz-elfogadás gyanúja merült fel 2 éve
- Hálapénz és egészségügyi korrupció: idén 42 eset végződött feljelentéssel vagy nyomozással 2 éve
- Őrizetbe vettek egy orvost, mert hálapénzt kért pácienseitől 3 éve
- Tájékoztató plakátkampányt indít az orvosi kamara 3 éve
- Vesztegetéssel gyanúsítanak egy budapesti főnővért 3 éve
- Egészségügyi közgazdász: nőhet a műtéti várakozási idő az orvosok béremelése miatt 3 éve
- Büntetnék a hálapénzt adót is - Megjelent az orvosbérek emeléséről szóló javaslat 4 éve
- Az orvosok bérének megduplázásáról tárgyal a kormány 4 éve