Kétféle cég van: az egyiket már érte kibertámadás, a másikat pedig érni fogja
A magyar cégek tavaly 250 millió forintot fizettek ki digitális csalóknak, a kibertámadások utáni helyreállítási költség pedig meghaladta az 500 millió forintot. A most létrejött Kiberkoalíció célja a szemléleformálás és a kihívásokra adandó megfelelő válaszok kidolgozása.
Megalakult az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató Kiberkoalíció, amely nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására - jelentette be Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) "Híd a kibertér biztonságáért" címmel rendezett szakmai konferenciáján.
A tervek szerint a fórum folyamatosan bővül majd a szektor szereplőivel.
Mindent meg kell tenni a kibertámadások kivédése érdekében, a fenyegetések köre bővül - hangsúlyozta Biró Marcell. Hozzátette, hogy a cégeknek két típusa van: amelyeket már ért kibertámadás és amelyeket támadás fog érni. A digitalizáció felgyorsult, zajlik az új ipari forradalom, a robbanásszerű változás felforgatja a gyártásról, kereskedelemről, szolgáltatásokról alkotott elképzeléseket.
Kutatások szerint a magyar cégek 63 százaléka rendelkezik honlappal, minden ötödik cég online megrendelést is lehetővé tett, az árbevétel 23 százaléka származik az elektronikus kereskedelemből, ami nemzetközi összevetésben jónak számít. Az informatikai szakemberek foglalkoztatásában is élen jár az ország az unióban, a cégek több mint 30 százaléka foglalkoztat informatikusokat.
A kiberfenyegetések között a zsarolóvírusok és az ellátási lánc elleni támadások idén is meghatározóak maradnak uniós jelentés szerint. Tavaly a váltságdíjat fizető vállalatok aránya 41 százalék volt, ami ugyanakkor csökkenő trendet mutat. A magyar cégek 250 millió forintot fizettek ki a csalóknak, a kibertámadás utáni helyreállítási költség meghaladta az 500 millió forintot a kutatásuk szerint.
A kiberbiztonság közös érdek és közös felelősség - fűzte hozzá. A szemléletformálás, tudatosítás, tudásmegosztás komplex feladatából az állami szervezeteknek kezdeményező és irányító szerepet kell vállalniuk, együttműködve a piac szereplőivel. Közösen kell fellépni annak érdekében, hogy fel tudják venni a harcot a kiberbűnözéssel szemben, és olyan megoldásokat tudjanak kínálni a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, amelyekkel meg tudják magukat védeni a veszélyektől - mondta. A tervek szerint rendszeres időközönként tájékoztatást adnak a koalíció munkájáról és az újonnan csatlakozókról.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- "Nem nőknek való ez a szakma, ez a férfiak világa" 3 hónapja
- Ennyit kereshetnek a magyar IT-sok külföldön 3 hónapja
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja
- Ennyit keresnek az informatikusok Magyarországon és a régióban 4 hónapja
- Fele annyi bankfiók van mint tíz éve - hová lettek a dolgozók? 6 hónapja
- Itt az okos HR: Mit hoz az AI a HR digitalizációban? 6 hónapja
- Az AI- és deepfake-alapú banki csalások kivédésére tervezett megoldást a 48-órás programozói verseny győztes csapata 6 hónapja
- Szelídültek vagy vadabbak lettek az informatikusok bérigényei? 6 hónapja
- Informatikus-körkép: keresettebbek a seniorok és havi 2 milliót is lehet keresni 6 hónapja
- Informatikai szakembereket díjazott a Neumann Társaság 6 hónapja
- Így lesz több lányból informatikus 7 hónapja