Kényszertörlés: ez lett 30 ezer cég sorsa
Egyre több céget vezetnek ki kényszertörléssel a piacról, az idén márciusig összesen csaknem 30 ezer céget szüntettek meg kényszertörléssel - áll a feketelista.hu közleményében.
A cégbíróság kényszertörlési végzése ellen fellebbezni és felülvizsgálati kérelemmel élni nem lehet. A közlemény szerint egyelőre nem tisztázott, mekkora szerepet játszik a "cégdemográfiában" a kényszertörlés intézménye, jelenleg 545 733 működő céget tartanak nyilván.
Tavaly a legnagyobb számban, 1904 esetben, Pest megyei cégekkel szemben hoztak kényszertörlési döntést a cégbíróságok. Ez a szám kisebb ugyan a megye gazdasági súlyánál, ám figyelmeztető jel, hogy az idén, alig három hónap alatt már újabb 920 Pest megyei cég kényszertörlését rendelték el. Ezzel ellentétes folyamat tapasztalható Hajdú-Biharban, ahol tavaly 986 vállalkozás cégtábláját kellett kényszertörlés miatt leszerelni, az idén, az első negyedévben mindössze kilencvenét.
A feketelista.hu adatai szerint Budapesten tavaly 4356 céget szüntettek meg így, az idén azonban gyorsulni látszik a folyamat: nem egészen három hónap alatt már 2216 társaság neve tűnt el a cégjegyzékből. Debrecenben 572 cég ellen kellett alkalmazni a kényszertörlést tavaly, az idén viszont csak 53 alkalommal. Miskolcon tavaly 349 kényszertörlésre került sor, ebben az évben 70-re, míg Pécsett a múlt évi 337 kényszertörlés után az idén újabb 104 céget érintett ez a cégbírósági döntés. Győrben 2013-ban viszonylag kevés, 165 céget ért el a kényszerítő megszüntetés, ez évben viszont már eddig 76-ot.
A kisvárosok adatait nézve szembetűnő, hogy az idén Érden már 57, Vácon 34, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson és Szentendrén egyaránt 29 céget kellett törölni az üzleti életből.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Légiipari Szakmai Napokat tartanak a Börgöndi Repülőtéren, a kedden kezdődött kétnapos rendezvényt a Magyar Légiipari Klaszter szervezte a KTI... Teljes cikk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és... Teljes cikk
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató... Teljes cikk
- Mobil ügyfélszolgálati busszal is készül az idegenrendészet a menekültek fogadására 2 éve
- Itt a NAV friss listája az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról 2 éve
- Munkahelyi balesetek a cégek oldaláról nézve 2 éve
- Légy óvatos, ha sok cégtáblát látsz egy ajtón! 4 éve
- Építőipar: Kiugró cégtörlési számok májusban 4 éve
- Erkölcsi bizonyítvány igénylése 5 éve
- Ötvenötezer tanár szerezte meg a pedagógus II. fokozatot 5 éve
- Erős cégalapítási kedvvel indult 2019 5 éve
- Hatósági vizsgálat indulhat a Tescónál 5 éve
- Kötelezettségszegési eljárás indult Ausztria ellen az új családtámogatási törvény miatt 5 éve
- Egy férfi éveken keresztül vett fel jogosulatlanul családi pótlékot 5 éve