Katona Zsolt lett a Budapesti Értéktőzsde új vezérigazgatója
Katona Zsoltot, az ING Bank ügyvezető igazgatóját nevezte ki a BÉT új vezérigazgatójának a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága május 15-i hatállyal - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A BÉT közleménye szerint Katona Zsolt rövid távon két fő területre kíván koncentrálni: elsősorban a BÉT április végi közgyűlésén elfogadott határozatának végrehajtására, azaz a kereskedési rendszer cseréjére és az árjegyzői rendszer bevezetésére. Az új vezérigazgató optimista a tervezett változások várható hatásaival kapcsolatban, mivel várakozása szerint a Xetra kereskedési rendszer alkalmazása révén új befektetői rétegek lesznek elérhetőek a BÉT számára. Az új kereskedési rendszer már 2013-tól forgalomnövekedést eredményezhet a tőzsdén, miközben az árjegyzői rendszer bevezetése stabilitást, nagyobb versenyképességet, a megbízások jobb végrehajtását és így az ügyfelek elégedettségének a növekedését fogja magával hozni, ami szintén forgalomnövekedést okozhat.
Katona Zsolt másik fő feladatának a BÉT és a piaci résztvevők, tulajdonosok, kibocsátók, valamint a gazdasági-politikai döntéshozók között a korábbiaknál szorosabb kapcsolat kialakítását tekinti.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén 1 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője 2 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Új vezető a Libri-Bookline élén 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja