Karácsony Gergely bejelentette a FŐTÁV új vezérigazgatóját
Lezárult a FŐTÁV vezérigazgatói posztjára kiírt nyilvános pályázat, a főpolgármester kinevezte az új vezetőt.
Január elsejétől Mártha Imrét nevezi ki a FŐTÁV vezérigazgatói posztjára Karácsony Gergely, jelentette be Facebook-oldalán a főpolgármester. Karácsony az új vezérigazgatótól a FŐTÁV távfűtési rendszereinek hatékonyabb működtetését és a távhőrendszerbe jutó hőtermelés hatékonyságának javítását várja. Mártha Imre feladata lesz többek között, hogy a FŐTÁV felkészüljön a klímabarát működésre, emellett a társaság átvilágítása, szerződés-állományának az átláthatóság szempontjainak való megfeleltetése is az új vezérigazgatóra vár majd.
„Imre közgazdász diplomáját a University of Cambridge-en szerezte meg. Fiatal kora ellenére is tapasztalt menedzser, szakmai pályafutása a közmű iparágakhoz kötődik. Angliában földgáz és villamosenergia kereskedelemben dolgozott. Az első Orbán kormány idején, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra Igazgatósága vezetőjévé nevezték ki, ezt követően igazgatósági tag lett a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. Az MVM-nél több mint nyolc éven keresztül, négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját. 2011-től visszatért a magánszektorba és az ELMIB energetikai vállalatcsoport vezérigazgatója lett. Ezt követően mintegy hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette, operatív főigazgatóként. Az Invitel sikeres értékesítését követően, független szakértőként a távközlési szektorban dolgozott tovább” - mutatta be posztjában Karácsony Gergely az új vezérigazgatót.

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Elrendelhet a munkáltató kötelező túlórát? 1 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele 3 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja
- Kinek az érdeme a pedagógus-béremelés? 4 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja
- Gulyás Gergely bejelentést tett: megduplázzák a pedagógusbéreket, emelkednek a szakápolói bérek 4 hónapja
- Munkaidő kisokos 4 hónapja
- Milyen volt 2023 a munka világában? Trendek, amelyek meghatározták az évet 5 hónapja
- Felmérés: így jutalmazzák dolgozóikat a magyar cégek az idei év végén 5 hónapja
- Mikor adható figyelmeztetés a munkavállalónak? 5 hónapja