Karácsony: az alapjövedelemnek nincs alternatívája
Karácsony Gergely arról beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén, jelentősen emelnék a családi pótlékot és az alapnyugdíjat, és ezzel "alapjövedelmi biztonságot" adnának a nem aktív korúaknak; az aktív korúak körében pedig bevezetnék a garantált minimáljövedelem juttatást - írja az MTI.
Karácsony Gergely szerint ma a legfontosabb kérdés Magyarországon az, hogy miként teremthető, illetve erősíthető meg a társadalmi kohézió. Szerinte akár oktatásról, egészségügyről, a szociális ellátórendszerről, demokráciáról, vagy jogállamról van szó, végső soron mindennek a gyökere az, hogyan lehet egy szolidárisabb, együttműködőbb, a közös szabályokat betartó társadalmat építeni.
A PM-es politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt nyolc évben egy végtelenül igazságtalan társadalmat épített, ám ezt a folyamatot nem kísérte olyan tiltakozás, ami ezt ellehetetlenítette volna. Úgy vélte, ez azért történhetett így, mert 2010 előtt a választópolgárok egy része azt élte meg, hogy az addigi liberális demokrácia nem teremtett egyenlőséget közöttük, és azt érezték, hogy a demokratikus intézmények nem az ő szabadságukat, hanem egy tőlük kívül álló politikai világ szabadságát garantálják.
Karácsony Gergely szerint 2010-ben az emberek azért választották az orbáni erős kéz politikáját, mert azt várták, hogy felemeli majd a leszakadó társadalmi csoportokat, de végül ez az erős kéz még inkább letaszította őket. Az nem járható út, hogy a demokrácia oltárán feláldozzuk a jólét politikáját, mert ahol nincs demokrácia, ott jólét és igazságosság sem lesz - fogalmazott. Szerinte ezért van szükség az általa meghirdetett szociális demokráciára.
Olyan demokráciát kell létrehozni, amely egyszerre akarja megvalósítani a liberális jogállam minden garanciáját, és olyan összetartó társadalmat építeni, ahol ezek az intézmények mély gyökereket tudnak verni, és ahol a polgárok azt tapasztalják, hogy egyenrangúak - mondta.
Az alapjövedelem bevezetésének lehetőségéről 2014 januárjában a LÉT szakértői munkacsoport kezdeményezett társadalmi vitát egy budapesti konferencián. Javaslatuk szerint a Magyar Államkincstártól mindenki feltétel nélkül kaphatna havi alapjövedelmet, úgynevezett "létpénzt". Bánfalvi István szociálpolitikus, a munkacsoport vezetője akkor az MTI-nek azt mondta: a "létpénzt" a rászorultság alapú pénzbeli ellátások helyett adnák minden tartósan Magyarországon élő és itt adózó magyar állampolgár számára, és ahhoz nem kapcsolódna sem hozzáférési, sem pedig kizáró feltétel. Az alapjövedelem bevezetésével együtt az adórendszert is át kellene alakítani.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Elrendelhet a munkáltató kötelező túlórát? 1 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele 3 hónapja
- Családi kedvezmény nyilatkozat 2024 4 hónapja
- Most érdemes dönteni, ki vegye át a családi vállalkozást 4 hónapja
- Megszűnhet a családi pótlék? 4 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja
- Kinek az érdeme a pedagógus-béremelés? 4 hónapja
- Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés 4 hónapja