Júniustól megszűnhet a pedagógusok közalkalmazotti státusza
A Belügyminisztérium államtitkára szerint a törvénnyel a köznevelés eredményességét és színvonalát akarják javítani. A szakszervezetek aláírásgyűjtést indítottak a státusztörvény bevezetése ellen.
Egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válazsból kiderül, hogy a kormány tényleg el fogja törölni a pedagógusok közalkalmazotti státuszát - tudta meg az Index. Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője arról érdeklődött, hogy a köznevelési rendszer foglalkoztatottjai is számíthatnak-e rá, hogy megszüntetik a közalkalmazotti státuszukat. Pintér Sándor nevében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára a következőt válaszolta: „A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit”. Hozzátette, a kormány célja, hogy " a pedagógusokra önálló, a hivatás presztízsét is tükröző hivatásrendi törvény vonatkozzon, másrészt egyszerűbbé teszi a jogalkalmazást, mivel az eddigi 3 különálló törvényben (a nemzeti köznevelésről szóló, a munka törvénykönyvéről szóló és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény) lévő foglalkoztatási elemek egyben szerepelnek majd”. Azt írta, a törvénnyel a köznevelés eredményességét és színvonalát akarják javítani.
Rétvári Bence közölte, hogy a törvény 2023 júniusától léphet hatályba. Mint kifejtette, már elindult a tervezet társadalmi egyeztetése, és az érintett szakszervezetekkel és érdekképviseletekkel is tárgyalni fognak.
Több szervezet, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete aláírásgyűjtést indított a státusztörvény bevezetése ellen. "A kormány tervei szerint 2023. június 1-től minden közoktatásban dolgozót – tehát az egyházi, alapítványi, magánintézmények dolgozóit is – egy egységes jogállási törvény hatálya alá terelnének. A státusztörvény mindenkire nézve rendkívül hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, de a közalkalmazottak esetében a különbség drámai" - írják.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja