kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Júliustól gyorsabban érkezik meg a fizetés

Az elektronikus átutalásokat gyorsítja fel a jegybank rendelete, amely kötelezővé tette a bankoknak, hogy az utalási megbízásokat 4 órán belül teljesítsék. Ezzel gyorsabban fog megérkezni a fizetés, a cégek pedig tovább használhatják pénzüket, amíg kifizetnek egy számlát - írja a vallakozoi.negyed.hu.

A szabályozás a belföldi, forintban és nem papíralapon (például sárga csekken) benyújtott átutalásokra vonatkozik. Ha ilyen ügyletről van szó, akkor már az adott munkanapon, 4 órán belül meg kell érkeznie a pénznek a kedvezményezett számlájára.

A K&H Bank azt írta, hogy a vállalkozások azért járnak jól a rendszer bevezetésével, mert így ráérnek később, pontosabban az adott napon elindítani az átutalást, hogy kifizessék számlájukat. Vagyis tovább használhatják a pénzüket, ami kamatnyereséggel jár számukra.

A dolgozók számára pedig azt jelenti, hogy júliustól az átutalt munkabérük még az adott nap megérkezik a számlára. Mészáros Tibor egy veszélyre is felhívta a figyelmet: az elindított utalásokat ezután nehezebb lesz visszavonni, ha az ügyfél mégsem szeretné elküldeni a pénzt.

vallakozoi.negyed.hu
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk