kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Júliustól autóvásárlási támogatást kapnak a nagycsaládosok

Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához - írja az MTI.

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak - ismertette az államtitkár.

Közölte azt is, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) javaslatára bevezetett támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek.

Az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni, és az igénylőnek - vagy házastársának, illetve élettársának - B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie - tette hozzá.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta, hogy kizárólag személyautóra lehet igényelni a támogatást, lakóautóra például nem. Az autó árának nincs felső határa, és három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családvédelmi akcióterv szorosan illeszkedik a kormány 2010 óta folytatott családpolitikájához, amely a magyar családokat helyezi a középpontba, és segíti a gyerekvállalás előtt álló és a már gyereket nevelő családokat is. Mint mondta, Magyarország élen jár a gazdaság teljesítőképességének arányában a családokra fordított támogatások összegét tekintve, 2010-hez képest a kétszeresére növelték a családoknak nyújtott költségvetési támogatásokat, aminek köszönhetően ma jobban élnek a gyereket nevelő családok, mint 8-9 éve, és 20 éve nem volt olyan magas a gyerekvállalási kedv, mint tavaly.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról beszélt, hogy a hétszemélyes gépkocsi a nagycsaládosoknak nem "luxuseszköz", enélkül vidéken nehéz boldogulniuk, és már a háromgyerekeseknek is gondot okozhat az ötszemélyes autóba három gyerekülést betenni. Közölte, a szervezet 12 500 tagcsaládjának 93 százaléka rendelkezik autóval, 70 százalékuknak pedig 10 évnél idősebb gépkocsija van, így ők most lehetőséget kapnak arra, hogy környezetkímélőbb és biztonságosabb autót vásárolhassanak.

A kiosztott sajtóanyag szerint a támogatás igényléséhez igazolást kell kérni a jogosultságról a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain vagy kormányablakokban, ezután hat hónap áll rendelkezésre, hogy megkössék az adásvételi szerződést.

A támogatást késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetni, ha a nyilatkozat nem felelt meg a valóságnak, ha az igénylő nem jegyezteti be az elidegenítési tilalmat, vagy ha három éven belül a házastársi vagy élettársi kapcsolata megszűnik, és a gyerekek elhelyezése után már nem számít nagycsaládosnak a korábbi igénylő. Továbbá akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha azt örökbefogadott gyerek után állapították meg, de a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk