Jövő héten startol a Műegyetemi Állásbörze
Április 14-15-én startol hazánk legnagyobb állásbörzéje, a Műegyetemi Állásbörze. A rendezvényt immár 30. alkalommal rendezik meg. A cégek toborzási kedve élénkülni látszik: az őszi rendezvényhez képest 38 százalékkal több kiállító van, az egy évvel ezelőtti börzén pedig megközelítőleg ugyanannyi kiállító vett részt.
A Műegyetemi Állásbörze az egyetemista vagy pár éves gyakorlattal rendelkező korosztály számára a legalkalmasabb információszerzési csatorna az álláskereséshez. Az ajánlatok nagy része frissdiplomásoknak vagy 1-2 éves tapasztalattal rendelkező fiataloknak szól. Az alsóbb éveseknek a cégek több mint 70 százaléka kínál szakmai gyakorlatot, valamint vállalja TDK- és szakdolgozatok témavezetését. A több éves tapasztalattal rendelkező szakembereket igénylő állások száma ennél szűkebb.
A kiállító cégek elmondása szerint a mérnökökre és informatikusokra továbbra is nagy az igény, azonban az elmúlt évekhez képest növekvő kereslet figyelhető meg a különböző gazdasági szakmák iránt is.
Legkeresettebb végzettségűek a villamosmérnökök mellett az informatikusok: a tavaszi Műegyetemi Állásbörzén kiállító cégek 43 százaléka keres villamosmérnök, 39 százaléka pedig informatikai végzettségű munkaerőt. A gazdasági diploma továbbra is érték; a meghirdetett állások 27 százaléka gazdasági végzettségű álláskeresőknek szól. Az ilyen diplomával rendelkező fiatalok tehát joggal remélhetik, hogy a börzén megtalálják az igényeiknek megfelelő pozíciót.
A kiállítók között 79 olyan cég szerepel, mely Budapesten csak a Műegyetemi Állásbörzén vesz részt. Ezek között vannak nagy elektronikai gyártók, banki szolgáltatók, energiaipari, autóipari, informatikai, műszaki fejlesztő cégek, valamint gyógyszergyárak is.
"Az elmúlt évekhez képest több változás is megfigyelhető. Az egyik legfontosabb, hogy a börze kínálatában ismét szerepelnek állásajánlatok építész- és építőmérnökök számára. Az őszi rendezvényhez képest növekedés figyelhető meg a kiállítók számában; a munkaerő-kölcsönzők, személyzeti tanácsadók és fejvadászok száma pedig kevesebb mint 20 százalék a tavaszi rendezvényen. Ez utóbbi egy tudatosan követett stratégia. A Műegyetemi Állásbörze szervezése során nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a 2 napos rendezvény alatt a látogatók minél több céggel személyesen találkozhassanak, és ez által közvetlenül a munkatársaktól szerezzenek információkat az állás- és karrier lehetőségektől, a vállalat mindennapi működéséről, kultúrájáról" - tájékoztatott Somogyi Ildikó, a Műegyetemi Állásbörze marketing és PR vezetője.
A szervezők komplex csomagot alakítottak ki az álláskeresőknek. A rendezvényt megelőzően, négy héten keresztül a Felkészítő Napok programsorozat keretében különböző tréningek, tanácsadások és előadások segítik a diákokat, hogy sokkal felkészültebbek legyenek az állásbörzén. Akik erről lemaradtak, a börze ideje alatt is részt vehetnek a felkészítő szint különböző programjain, ezen kívül vállalati prezentációk nyújtanak pontosabb információkat az egyes cégekről, lehetőségekről.
Ma már a jó elhelyezkedéshez nem elég csupán a diploma, hanem fontos, hogy a hallgatók tudatosan készüljenek a munkaerőpiacra való kilépésre: már egyetemi éveik alatt szakmai gyakorlatot szerezzenek, minimum egy nyelvet legalább középfokú szinten elsajátítsanak. A 2009-es Műegyetemi Állásbörze felmérései alapján a résztvevők nagy része (68,8 százaléka) a megfelelő elméleti tudás mellett már szakmai tapasztalattal is rendelkezett, mely tendencia az elmúlt években folyamatos növekedést mutatott. Ezt a törekvést segíti, hogy a börzén részt vevő cégek több mint 70 százaléka kínál gyakorlati lehetőséget.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 4 hete
- Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja 4 hete
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja
- A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon? 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja