Jön a segítség a kisboltoknak, bérekre is költhetik
Bérekre és rezsire is költhetik a kisboltosok a pályáza útján megszerezhető akár milliós támogatást.
Megjelent a kormányhatározat a kistelepülési üzletek támogatásának biztosításáról a november 14-én éjjel publikált Magyar Közlönyben. Ebben a kormány rögzíti: egyetért azzal, hogy a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatást kapjanak megnövekedett költségeikhez. Mindezt a Magyar Falu Program keretében, pályázati formában bonyolítják majd le - írja a VG.
A koárbban megjelent információk szerint több ezer falusi kisbolt részesülhet majd a támogatásból, akár milliós nagyságrendben is. Az elnyert összeget az üzletek bér- és rezsiköltségek finanszírozására fordíthatják majd.
Az árstop miatt korábban már a kisbenzinkutak is kaptak támogatást.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Biciklizés, forgalomfigyelés, AC: így választotta ki gyakornokait a BKK 5 napja
- Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? 6 napja
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete