Jogegyenlőségre számíthatnak a kölcsönzött dolgozók
Az Európai Unió második félévi francia elnökségének előkészítése keretében csütörtökön Párizsban tárgyalt Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter francia kollegájával.
Az Európai Unió heti 48 órás munkavégzési korlátja alóli kivételekről szóló javaslatokat foglalja magába az úgynevezett kívülmaradási szabály (opt-out). Ennek kapcsán Lamperth Mónika elmondta, hogy Magyarország a francia állásponthoz nagyon közel állva szeretné, ha lenne elfogadott módosított irányelv, amelyhez időbeli vagy szektorbeli korlátozást a magyar kormány el tud képzelni, de sem az opt-out teljes körű fennmaradását, sem annak teljes eltörlését nem támogatja, mert az előbbi a munkapiaci esélyeket rontaná, míg az utóbbi a munkavállalók jogait csorbítaná.
Jogegyenlőséget biztosítanának a kölcsönzött munkaerőnek
A munkaerő-kölcsönzés Magyarországon nem annyira széleskörű gyakorlat, mint más európai tagállamokban, például az építőipar területén. Az ide vonatkozó irányelv lényege, hogy azokat a munkavállalókat, akiket munkaerő-kölcsönző cégek közvetítenek ki valamilyen munkahelyre, ugyanolyan jogok illessék meg, mint az ott dolgozó más munkavállalókat. Az alapvető munkafeltételeknél (munkaidő, díjazás, túlóra, pihenőidő, szabadság) garantálni kell az azonos jogokat, de a munkapiac rugalmasságának érdekében bizonyos kivételekre szükség van, nevezetesen a határozott, néhány hónapos szerződések esetén, hangsúlyozta Lamperth Mónika. A szociális és munkaügyi miniszter szerint ebben a kérdésben is egyezik a magyar és francia álláspont.
Cél: az Európai Technológiai Intézet magyarországi székhelyének létrehozása
Lamperth Mónika a megbeszélésen külön felhívta francia kollegája figyelmét azokra az előnyökre, amelyeket az Európai Bizottság által tervezett Európai Technológia Intézet magyarországi székhelyű létrehozása jelentene, nevezetesen a logisztika terén hazánk geopolitikai helyzete és az innovációs tudása miatt; valamint átnyújtotta Xavier Bertrand-nak a magyar javaslatról szóló bemutató anyagot, amelyhez a francia miniszter személyes támogatását biztosította. Az Európai Unió francia elnökségének prioritásai között szerepel a munkaerő-mobilitás támogatása az európai bevándorolási és munkaügyi paktum elfogadásával; az esélyegyenlőség, melynek kapcsán Lamperth Mónika a kelet-közép-európai régióra vonatkozó romastratégia támogatását kérte a francia minisztertől; az európai szolidaritás, a munkahelyi egészség és biztonság ügye, valamint a szociálpolitikai menetrend felülvizsgálata a 2010 utáni időszakra.
Franciaországhoz hasonlóan a munkahelybővítéshez és -teremtéshez Magyarország számára is fontos a "flexsecurity" (rugalmas biztonság) elvének az érvényesülése, azért hogy a munkaerő-szabályozásban egyszerre legyen a munkapiac kihívásaihoz alkalmazkodó rugalmasság, másfelől biztonság a munkavállalók számára, mondta Lamperth Mónika.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 3 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 3 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Ma rendezik a Logisztika Napját 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja