Jobb érdekképviseletet és törvényt kaphat a sajtó
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) negyedszer választotta elnökké a február 11-ei közgyűlésén Kázmér Juditot. A közgyűlés megvitatta az elnökség éves jelentését, a 2008. évi zárszámadást, valamint a 2009. évi költségvetési előirányzatot, és elfogadta azt.
A múlt eseményeinek felidézése mellett a közgyűlésen nagy hangsúlyt kapott a jövő. Az MLE elnöksége minden eddiginél határozottabb érdekképviseletet ígért a szakmának, és ehhez következetes, aktív együttműködést kért a tagságtól. A nyomtatott sajtó meglévő problémáit a gazdasági válság várhatóan felerősíti, ezért a kiadóknak közösen, minden lehetséges módon fel kell lépniük a szakma érdekében. Az MLE szerint megkerülhetetlen például 2009-ben a sajtótörvény megújításának kérdése. A Közgyűlés felhatalmazta az elnökséget, hogy lépéseket tegyen a Sajtóalap lehetőségének megteremtéséért, valamint kidolgozza és a széles szakmai körben vitára bocsássa a Sajtóparlament koncepcióját.
A közgyűlés a rendes tisztújítása keretében az alábbi vezetőséget választotta újabb két éves időtartamra:
Elnök:
Az elnökség tagjai:
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Sikerülhet elérni a kereskedelmi dolgozóknak, hogy december 24. számukra is pihenőnap legyen 12 hónapja
- Koji László maradt az ÉVOSZ elnöke 1 éve
- Folyamatosan csökken a szakszervezeti tagok létszáma Magyarországon 3 éve
- Goodyear-vezér került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére 3 éve
- Lemondott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke 4 éve
- A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete béremelést, és jobb munkakörülményeket követel 4 éve
- Az alacsony bérek miatt feketébe öltözve tiltakoznak a közművelődési dolgozók 4 éve
- Béremelési ajánlatot tett a BKV vezetése, a szakszervezet kevesli a nyolc százalékos emelést 4 éve
- Munkabeszüntetést fontolgat a pécsi közlekedési vállalat mellett működő szakszervezet 4 éve
- Kevesli a Munkástanácsok a minimálbér és a garantált bérminimum emelését 4 éve
- Létrejön a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács 4 éve