Jobangel önéletrajzmintája idősebb munkavállalóknak
Az esetleges életkori diszkriminációt elkerülendő, csakis azzal a szakterülettel foglalkozik az önéletrajz, ami a megpályázott pozícióban fontos, egyéb tapasztalatait, tevékenységeit nem említette. Kiemeltük a frissebb tudásanyagot biztosító tanfolyamokat, a végzettségét csak ezután írtuk le. Készségeit az összefoglalóban és a készségek fejezetben is úgy soroltuk fel, hogy csakis a szakmai erősségeket emeltük ki, célozva a magasszintű kapcsolatrendszerre is. Friss és napi szinten használt tudásanyaggal érveltünk, így jelöltünk senior kora ellenére is friss, komoly feladatokra jól bevethető embernek látszik már az önéletrajza alapján is.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Egy vezető „szabványos” felépítésű önéletrajzát tette igazán vezetőivé Job Angel. A javított verziót letölthetővé tettük, hogy segítsük... Teljes cikk
Az AWI hegesztők keresett szakemberek az álláspiacon. Ettől függetlenül egy igényes önéletrajz kell ahhoz, hogy a pályázó személyes... Teljes cikk
Ő az, aki cégét képviseli a nyilvánosságban vagy ügynökségi oldalon arról gondoskodik, minél jobb kép alakuljon ki a megbízóról. A szakmában... Teljes cikk
- Nőnapi különkiadás: A feminista és a porszívózás 2 hónapja
- Újoncok a munkahelyen: ki tanítson be kit? 3 hónapja
- CV trend 2024: az önéletrajz legyen ATS-optimalizált! 3 hónapja
- Az átszervezések fájdalmai 3 hónapja
- Egy ismerősöm szenved a munkahelyén, beszélnél vele? 4 hónapja
- Álláskeresés AI segítségével 4 hónapja
- Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb 4 hónapja
- A folyamatok csapdájában 4 hónapja
- A dolgozók is egyre inkább elfogadóak az LMBTQI közösségekkel 4 hónapja
- Az irreális fizetési elvárásokról 4 hónapja
- Leépítések kora - mit mondj az elbocsátott kollégádnak? 5 hónapja